Denník N

Fiatalok, bátrak és készek a végsőkig harcolni Kijevért. Bemutatjuk az ukrán főváros védőit (riport)

Foto N - Vladimír Šimíček
Foto N – Vladimír Šimíček

Slovenskú verziu tohto textu nájdete tu.

Fizessen elő a Napunkra, a Denník N magyar verziójára itt.

Kövesse a Napunk, a Denník N magyar projektjének Facebook-oldalát.

Ebben a csarnokban rendes körülmények között tinédzserek gördeszkáznának. Helyettük most Júlia ül a földön törökülésben, terepszínű öltözékben.

A térdén az éppen olvasott könyvével szenvtelenül cserélgeti a géppisztoly tárait. A hangja akár az óra ketyegése. Tik-tak, egy tár, tik-tak, még egy tár.

A bevásárlóközpontban, amely egyfajta logisztikai és támogatást biztosító központtá alakult azok számára, akik itt maradtak védelmezni Kijevet, mindez nagyon megnyugtatóan hat.

Júlia: Egy rossz álomban ébredtem

A fiatal kijevi nő, aki a háború előtt ukrán nyelvet tanított egy általános iskolában, a legnagyobb természetességgel tartja kezében a géppisztolyt. Már a háború első napjaiban jelentkezett a területi védelmi erőkhöz, hogy a fővárost védelmezhesse.

Jelenléte eleinte sokkolta az itt maradottakat, de most már megszokták őt. Bármennyire is felfoghatatlanul hangozzon ez.

„Mintha egy rossz álomban ébredtünk volna. Az első napok rettenetesek voltak” – meséli a 29 éves Júlia. „Most ez az új valóság. Ezelőtt sose tartottam a kezemben fegyvert. Most szét tudom szerelni, bezsírozni, betárazni és természetesen használni is.”

Használta már?

Megtanultam vele bánni, logikus, hogy használtam is, válaszol szomorú mosollyal.

Nem hagy nyugodni a gondolat, megkérdezem, milyen könyvet olvas, miközben a kiosztott fegyverével foglalatoskodik. Kiderül, az ismert ukrán költő, Szerhij Zsadan Mária élete című verseskötetét.

Azonnal eszembe jut egy ukrán jelenség: ha az ország közkedvelt írói és költői felolvasóesteket tartanak, ezeket a rendezvényeket százával, sőt ezrével látogatják az emberek.

Fotó – N/Vladimír Šimíček
Fotó – N/Vladimír Šimíček

Zsadan könyvét a Donbaszban zajló háború ihlette, mikor Julia hirtelen városa védelmére indult és elhagyta a lakása kényelmét, magával hozta otthonról a kötetet.

„A mi városunk kőből és vasból épült. Most mindnyájuk kezében csomag. Minden bőröndben tüzes üszök alól összegyűjtött hamu. Álmainkban is érezzük a felperzselt föld szagát” – olvasható egyik versében, amely egyúttal úgy hangzik, mint egy jelenkori tudósítás. Például Mariupolból, ahol ezekben a napokban a város lakói saját házaik udvarán temetik el szomszédaikat.

Júlia nem is hozhatott volna magával aktuálisabb könyvet. Szomorúnak hat, de nyomasztónak nem. „Örülök ezeknek az embereknek, akikkel itt vagyok. Sokan nagyon sikeres életpályát hagytak maguk mögött, hogy másokat megvédelmezzenek. Szoros kötelék alakult ki köztünk” – mondja Júlia a területi védelmi erők többi önkénteséről, akik az üzleti életet, a zenét vagy a sportot cserélték le a fegyverekre.

Az szeretné, ha a háború mihamarabb véget érne, de attól tart, hogy még sokáig el fog húzódni.

Fizessen elő a Napunkra, a Denník N magyar verziójára itt.

Szvetlana: Eddig még nem lőttem, de már megtanultam

Az elmúlt három napban gyakran hallottam hasonló válaszokat Kijevben. Fiatal ukránoktól a kezükben géppisztollyal, elszántan arra, hogy szembenézzenek az ellenséggel, nyers humorral és pátosszal felvértezve, ami hozzátartozik a háborúhoz.

Sokan közülük most ott állnak ennek a hárommilliós városnak szinte minden kereszteződésében. A betontömbök, tankelhárító akadályok és homokzsákok között. Autókat állítanak meg, diverzánsokra lőnek, ha szükséges, és elsősegélyt nyújtanak, ha lövöldözésre vagy rakétatámadásra kerül sor.

Minden autónak le kell lassítania mellettük, néha tűzharcra is sor kerül. Egyet már a 21 éves Szvetlana is átélt, aki civilben biológia szakos hallgató, most a területi védelmi erők medikusa. Ő is rögtön az első napon jelentkezett.

Kiképzésben vett részt katonai szakemberekkel, megtanult fegyverrel bánni és készenlétben lenni, amikor szükséges.

„Eddig szerencsére nem kellett használnom a fegyvert, csak egy furcsán viselkedő embert kellett ellátnom, aki nem vette figyelembe az ellenőrző ponton az őrjárat utasításait” – mondja. Szvetlana Odesszából származik, szülei úgy döntöttek, hogy nem hagyják el a várost annak ellenére sem, hogy félő, Putyin hadserege megpróbál ez ellen a fontos fekete-tengeri kikötőváros ellen is ostromot indítani. Egyelőre az ellenálló Mikolajiv városa útjukat állja.

Fotó – N/Vladimír Šimíček
Fotó – N/Vladimír Šimíček

„Megmutatkozik a mentalitásunk ereje, ami más, mint az oroszoké” – mondja a fiatal ukrán lány és arról mesél, hogy aláaknázták az otthoni szép kikötőjüket, hogy megnehezítsék az orosz megszállók dolgát. Nem panaszkodik, elfogadja a helyzetet úgy, ahogy van, mintha a 21. században magától értetődő dolog volna a szabadságért harcolni.

„Természetesen szívesen beülnék egy kávézóba és rendelnék egyet a kedvenc avokádós pirítósomból, vagy megnéznék otthon egy sorozatot a Netflixen. De nem panaszkodom” – nevet és mutatja a kedvenc hírcsatornáit a Telegram applikációban.

Az egyik épp a Lvivet ért rakétatámadásról szóló hírt dobja fel. „Tetszik, nem tetszik, tűrjed, szépségem” – idézi mosolyogva Putyin nemrégi, ukránoknak szánt szavait. Egy hónapja már minden idejét a barikádokon tölti őrségben. Itt is alszik, és kolléganőjével, Olenával váltják egymást.

Pavlo: Ennek semmi köze az orosz nyelvhez

Állandóan készenlétben, a szabad hétvége kényelme nélkül tölti napjait Pavlo Kazarin is. Az ismert ukrán újságíró, aki az elcsatolt Krím félszigetről, szülőföldjéről érkezett Kijevbe. „Az első hetekben ott maradtam, sőt, még az orosz útlevelet is kiváltottam” – mondja.

A szülei csak pár hónappal a születése előtt érkeztek a kellemes, szubtrópusi éghajlatú félszigetre.

„Újságíróként nem élhettem ott szabadon, távoznom kellett, az orosz útlevelet pedig visszaadtam” – mondja. Már egy hónapja, hogy cikkek írása helyett gépfegyverrel az anyósülésen járja a várost.

Kövesse a Napunk, a Denník N magyar projektjének Facebook-oldalát.

„Eddig csak a levegőbe lőttem” – mondja. Gyakran tartózkodik vele Jurij, akinek szülei az ostromlott Harkivban maradtak. Ő haditudósító, aki a Közel-Keletről több ismert média számára is tudósított.

A Gázai övezetet, Szíriát vagy Irakot Ukrajnára cserélte, az újságírói hivatást pedig katonai egyenruhára. Mindketten úgy emlékeznek vissza az első napokra, mint a legrosszabbakra.

Fotó – N/Vladimír Šimíček
Pavlo. Fotó – N/Vladimír Šimíček

„Nem voltunk rá felkészülve. Nagyon kegyetlen volt. Az oroszok megpróbáltak bejutni, de szerencsére nem sikerült nekik. Szemtanúi voltunk a szomszédos utcákon zajló harcoknak. Sokan közülünk nem tudták, mit tegyenek. Könnyen veszíthettünk volna” – mondja a 38 éves Pavlo. „Sokan már távoztak Kijevből, és azok, akik itt maradtak, megértették, ez milyen kockázattal jár” – teszi hozzá.

Meg van győződve arról, hogy az orosz hadsereg már tudja, hogy Ukrajna fővárosát nem tudja bevenni és valószínűleg hatékonyan körbezárni sem. „Ezért lehet belőle könnyedén távozni és visszajönni. Azt gondolták, hogy felszabadítóként fogjuk őket itt üdvözölni.”

A háborút Oroszországgal két értékrend összecsapásaként értelmezi. „Ez nem egy nemzetiségi háború. Ehhez az orosz nyelvnek és az úgynevezett orosz világ védelmezésének semmi köze” – mondja Pavlo, aki orosznyelvtanárként kezdte a pályafutását. „Ennek semmi köze a nyelvhez, amelyből Moszkva megpróbál áldozatot csinálni, ez a háború az értékrendekről szól. És a miénk a szabadság.”

Kövesse a Napunk, a Denník N magyar projektjének Facebook-oldalát.

Vlad: Blokádra is készülünk

Több mint ezer kilométerrel nyugatra, a határ túloldalán ez patetikusnak hangozhat, de itt, Kijevben ezeket a szavakat mindenki komolyan gondolja. Ezt csak az érezheti át, aki megpróbál egy olyan országban élni, ahol a szirénák minden pillanatban az orosz támadásokra figyelmeztetnek, amelyeknek az ukrán városok egyre több helyen viselik nyomát.

Amikor Pavlo számára véget ér a szolgálat, megenged magának egy kis luxust. Elfogyaszt egy könnyű vacsorát a városközpontban lévő Muszafir nevű krími tatár étteremben, melynek neve annyit jelent, „Vendég”.

A kellemes hangulatú étterem újra működik, annak ellenére, hogy alkalmazottjai kétharmada biztonságosabb helyre távozott, és több ételt élelmiszerhiány miatt törölniük kellett az étlapról. Az étterem tulajdonosa, Rusztem az ebédek egy részét önkéntesek segítségével a területi védelmi erők városvédőinek küldi.

Ennek egy részét az étterem fizeti, egy részét lelkes támogatók, akik apró pénzadományokat küldenek. Ezután az önkéntesek az ételt azokba a központokba szállítják, amelyek egyikében Júlia is gyakorolta a géppisztoly összeszerelését.

Fáradtság. Fotó – N/Vladimír Šimíček
Fotó – N/Vladimír Šimíček

Három fiatal lány – Liza, Kátya és Anja – minden nap ott önkénteskedik a munkája mellett. Ételt készítenek a katonák számára. Kátya programozó, amikor éppen otthonról dolgozik. Jelenleg annak örül, hogy az ukránbarát hackerek újabb orosz weboldalakat töröltek.

A többi önkéntes a központban a katonák sebesüléseit látja el, levágja a hajukat vagy éppen a beérkező humanitárius segélycsomagokat és az élelmiszert válogatja szét.

Minden nagyon szervezetten működik, szem előtt tartva azt a lehetőséget, ha még rosszabb idők jönnének.

„Az élelmiszereket két csoportba osztjuk. Vannak olyanok, amelyeket azonnal el kell fogyasztani, és olyanok, amelyek jól jöhetnek, ha Putyin katonáinak mégiscsak sikerülne körbezárni Kijevet és magunkra lennénk utalva még nagyon hosszú ideig” – mondja Vlad, egy azok közül a fiatal kijeviek közül, akiket Putyin offenzívája nem rémített meg.

Fizessen elő a Napunkra, a Denník N magyar verziójára itt.

Nezávislosť médií na Slovensku nebola od roku 1989 nikdy vo väčšom ohrození, ako je teraz. Ak nás chcete podporiť nad rámec predplatného, môžete to urobiť aj darom. Vopred ďakujeme🤞

Máte pripomienku alebo ste našli chybu? Prosíme, napíšte na [email protected].

Magyarul a Denník N-ben

Svet

Teraz najčítanejšie