Denník N

Egy kis magyar könyv a legnagyobb szlovákról

Foto N - Tomáš Benedikovič
Foto N – Tomáš Benedikovič

Slovenskú verziu tohto textu nájdete tu.

Fizess elő a Napunkra, a Denník N magyar verziójára itt.

Kövesd a Napunk, a Denník N magyar projektjének Facebook-oldalát.

Milan Rastislav Štefánik Szlovákiában az elmúlt évtizedekben a legismertebb, legjelentősebbnek tartott történelmi személyiséggé vált. Évente jelennek meg róla könyvek, és a legjelentősebb szlovák történelmi személyiségekről szóló szavazásokon is rendre az első háromban (általában az első helyen) végez.

Magyarországon ezzel szemben alig ismert: az átlagember a szlovák múlthoz Beneš, esetleg Dubček és (Párkány szlovák neve miatt) Štúr nevét köti. Persze általában is jellemző, hogy a szlovák történelem és a szlovák történelmi személyiségek nem túl ismertek Magyarországon, Štefánik esetében azonban ez – elsősorban különleges életpályája miatt – hatványozottan igaz.

Štefánik csak viszonylag rövid ideig élt Magyarországon: rögtön az érettségi után, 18 évesen elhagyta az országot, nem szlovák kapcsolatrendszerének döntő részét megszakította, és néhány alkalmat kivéve, amikor szüleit, testvéreit vagy barátait látogatta meg rövid időre, soha többé nem tért vissza. Az első világháború alatt pedig, mint az antanthatalmak hadseregében szolgáló katonatisztről, még kevesebb információ érkezhetett róla az országba.

Magyarország tulajdonképpen csak 1919-ben bekövetkezett halála után, a Csehszlovák állam által is támogatott Štefánik-kultusz létrejöttével párhuzamosan ismerte meg a nevét. A repülőgép-balesetben elhunyt férfi a magyar nyelvű sajtóban a csehszlovák állam megalapítójaként, csehszlovák, sőt, olykor cseh tábornokként jelenik meg, s az, hogy Magyarországon született, hogy Pozsony után két, ma is Magyarország területén található városban, Sopronban, majd Szarvason járt gimnáziumba, szinte elfelejtődött.

Ennek a Štefánikkal kapcsolatos ellentmondásos magyar emlékezetnek az egyik legkülönösebb példája egy regény, amely nem sokkal halála után, 1927-ben jelent meg.

A szemtanú, aki nem látott semmit

Gyökössy Endre Mihály és Milán. Legendás történet az ifjúságnak című könyve az egyik legelső, Štefánik életéről szóló regény. Csak két évvel előzte meg Rudolf Eliáš Bohatyr Štefánik című könyve, és előbb jelent meg, mint Ladislav Narcis Zvěřina Milan Rastislav Štefánik. Román československého hrdiny című nagyregénye. Ráadásul Gyökössy könyve azért is nagyon izgalmas, mert pont Štefánik életének azon szakaszáról szól, amely mindmáig a legkevésbé ismert, legkevésbé feldolgozott – Magyarországon eltöltött első 18 évéről.

Még magasabbak lehetnek az elvárásaink, ha ehhez hozzátesszük, hogy a szerző nemcsak hogy ugyanabba a gimnáziumba járt Szarvason, mint Štefánik, hanem még ugyanabban az időben is tanultak ott, vagyis Štefánik diákkorának egy közvetlen szemtanújáról van szó. Azonban az, aki esetleg eddig ismeretlen életrajzi adatok miatt venné kezébe a könyvet, alighanem csalódni fog. Ahhoz azonban, hogy ezt megértsük, érdemes a szerzővel egy kicsit alaposabban megismerkednünk.

Kövesd a Napunk, a Denník N magyar projektjének Facebook-oldalát.

Szellemi és irodalmi mélypont

Gyökössy Endre az alföldi városban, Szeghalmon született. Felnőttként írt önéletrajzában azt írta: „Ezt azért kell tudni, mert Szeghalom tízezer népe mind magyar. Ezer év óta ilyen magyar. Az Árpádok első századait bemutató térképeken is ott a Sebes-Kőrös mellett Szeghalom. Ilyen helyen születni, itt hallani tizenhárom éven át a romlatlan magyar beszédet: öröm és szerencse.”

Szarvasi gimnáziumi évei alatt Zsengék címmel iskolai diákújságot szerkesztett. 1904-ben önkéntes katona volt, s világnézetével kapcsolatban sokatmondó, hogy ekkoriban például Pusztuljon Ausztria és Nemzeti királyság címmel írt verseket. Igaz, verseinek alacsony esztétikai színvonalára már a kortársak is rámutattak, Karinthy Frigyes például a Nyugat hasábjain írt róluk lesújtó kritikát.

A későbbi magyar irodalomtörténet-írás sem fest róla hízelgőbb képet: eszerint Gyökössy a Petőfi Sándort utánzó népnemzeti költészetnek, az úgynevezett epigon költészetnek a nem túl tehetséges képviselője volt, és ez az irányzat akkor érte el irodalmi és szellemi mélypontját, amikor az 1920-as években, többek között Gyökössynek köszönhetően az irredentizmus és a revizionizmus vált a meghatározó témájává.

Gyökössy 1908-ban megszerzett doktorátusa után a Magyar Államvasutaknál helyezkedett el, s itteni tevékenységével kapcsolatban talán még annyit érdemes megemlíteni, hogy ő kezdeményezte azt a névmagyarosítási mozgalmat, amely során állítólag 15 000 vasúti alkalmazott magyarosította a nevét. Még hosszan lehetne sorolni a hasonló adatokat, de talán már ennyiből is látszik, hogy a Csehszlovákiát megalapító Milan Rastislav Štefánik aligha lehet pozitív főhős Gyökössy regényében.

Fizess elő a Napunkra, a Denník N magyar verziójára itt.

Milan és Milán

Ráadásul a regénybeli Stefánik szinte semmiben sem hasonlít a valós személyiségre. Annak ellenére, hogy Gyökössy és Štefánik fiatalkorukban éveken keresztül akár nap mint nap találkozhattak, a regényben a címszereplő Milán alakja egy teljes egészében kitalált, döbbenetesen életszerűtlen, fiktív figura, s aligha lehetne megfeleltetni Milan Rastislav Štefániknak. A neve, a születési helye és a halálának módja ugyan azonos, és a regénybeli Milán apja is evangélikus lelkész, de ennyiben ki is merül a regény és a valóság közti hasonlóság. E néhány adatra építve ugyanakkor Gyökössy egy olyan negatív hőst alkotott, akinek fő jellemvonása a magyarokkal szembeni féktelen harag, aki már születésekor predesztinálva volt a magyarok elleni gyűlöletre.

„Ez a fiú sose lesz jámbor tót. Szeme még jobban fog szikrázni, mint édesanyjáé. Lelke úgy tele lesz gyűlölettel, mellyel a magyarokat fogja perzselni, mint a felvidéki erdők nyáron fekete szederrel. ez a perzselő gyűlölet össze-vissza szövi, fonja majd a magyarság felvidéki erősségeinek lábait, mint a szederinda a tölgyek talpát.”

Gyökössy elbeszélésében az anya, „Fedóra” radikalizálta fiát, amit a jó szándékú, magyarbarát férje, „Stefánik László” csak fájó szívvel nézett végig. (Talán mondani sem kell: nem csak a keresztnevek nem egyeznek, és a családon belüli viszonyok ábrázolása is teljesen légből kapott). A nő fia születése előtt (a regény ideje szerint tehát valamikor az 1870-es években, vagyis közel fél évszázaddal Csehszlovákia megalapítása előtt) kijelentette: a „Felvidéket” Prágából fogják majd kormányozni, „ezért dolgozunk mi, pánszlávok Pozsonyban, Rózsahegyen, Prágában, Moszkvában, Belgrádban és Szarajevóban”.

Gyökössy ezt a témát a  végletekig fokozza: a kis Milán például azért nevezi el a kutyáját Prágának, hogy mondhassa, „ne hagyd magad, Prága!”, és hogy mindig csak Prágára gondol…

A regény fő cselekményszála szerint Štefánik szarvasi diákként összeesküvést sző, hogy egy „pánszláv” papot válasszanak meg Szarvason, azonban a magyar diákok Mihállyal az élen leleplezik az összeesküvést, s Milánt kicsapják. Az epilógusban látjuk őt viszont, amikor 1914 nyarán kijelenti: „Agyonlövettük Ferenc Ferdinándot. A ti trónörökösötöket. Kár, hogy a feleségét is megölte a hős golyó. Kár az asszonyért, kár, mert cseh volt.”

S persze ezek után a repülőgép-baleset során bekövetkezett halála sem lehet dicső. Fedóra asszony elégedetlen volt a fiát fogadó díszszázaddal, s visszaküldte Milánt, hogy repüljön még egy kört, amíg ki nem ér a tiszteletére a teljes helyőrség. A második leszállás azonban balul sül el, és nem csak Stefánik hal meg, de Prága nevű kutyáját is halálra zúzza a gép. Gyökössy le is vonja a következtetést „Az elrabolt magyar föld rettenetes bosszut állt hütlen fián. Igazságot tett. A föld nem bocsátott meg az árulónak.”

Hiába írt tehát Milan Rastislav Štefánik diákkoráról regényt az egykori iskolatársa, ehhez a rendkívüli és különleges személyiséghez egy lépéssel sem jutottunk közelebb. A Mihály és Milánból szinte semmit nem tudhatunk meg a regényt ihlető fiatalról. Hiszen talán mondani sem kell, hogy Štefánik nem szervezett „lázadást” Szarvason diákként (azokban az években, amikor oda járt, papválasztás sem volt). Természetesen nem csapták ki a gimnáziumból, sőt, a nagyhatású igazgatónak, Benka Gyulának, de több tanárának és az osztályfőnökének is ő volt az egyik kedvenc diákja, és kitűnő érettségi bizonyítványt szerzett. A regényben olvasható alakja tehát inkább arra alkalmas, hogy bevezessen egy revizionista értelmiségi 1920 utáni mentális világába, hogy bemutassa, hogyan képzelte el ő a nemzetiségi törekvéseket.

Gyökössy regénye (épp végletekig eltúlzott, felfokozott indulatai miatt) mindazonáltal arra azért jó, hogy rámutasson, Štefánik fontos szereplője a szlovák–magyar közös múltnak, sőt, a 20. századi magyar történelemnek is. Épp ezért fontos, hogy a magyar olvasó a Gyökössynél olvashatónál árnyaltabb és hitelesebb képet kaphasson Štefánikról.

A szlovák történetírás már eddig is számos remekművel járult hozzá ehhez a portréhoz (messze a teljesség igénye nélkül itt csak Peter Macho, Michal Kšiňan, Dušan Kováč munkáira érdemes utalni), de Štefánik bizonyosan érdemes a magyar történészek és a magyar olvasók figyelmére is. Hiszen életútjának szakszerű feltárása révén nem csak a közös múlt egy konfliktusos szakaszáról tudhatunk meg többet, de arról is, hogy hogyan élte meg egy nem magyar anyanyelvű ember, mondjuk egy szarvasi gimnáziumban tanuló szlovák diák azt az ellentétet, amely saját nyelvi-kulturális identitása és az épp az ezeréves fennállását, a millenniumot ünneplő Magyarország közélete között feszült.

Fizess elő a Napunkra, a Denník N magyar verziójára itt.

Nezávislosť médií na Slovensku nebola od roku 1989 nikdy vo väčšom ohrození, ako je teraz. Ak nás chcete podporiť nad rámec predplatného, môžete to urobiť aj darom. Vopred ďakujeme🤞

Máte pripomienku alebo ste našli chybu? Prosíme, napíšte na [email protected].

Magyarul a Denník N-ben

Veda

Teraz najčítanejšie