Denisa Gdovinová[email protected]A pozsonyi Komenský Egyetem újságírói szakán végzett. 2014-től a .týždeň hetilap szerkesztőjeként dolgozott. 2019-től van a Denník N-nél, ahol főként az oktatással és a belpolitikával foglalkozik.
Tiltsuk be a mobilokat az iskolában? Tanítsuk meg a gyereknek, hogyan használja okosan, hogy felnőttkorban ne váljon telefonfüggővé
Kiderült, mivel szeretnének foglalkozni a parlamentbe bejutott roma képviselők, köztük a Szövetséget visszautasító Tankó Vilmos
Fico nem engedi át a kormányfői posztot Pellegrininek, valószínűleg így is koalíciót kötnek, ebbe a KDH is besegített
Az OĽaNO sikere a romatelepeken nem az ötszáz eurón múlott. Matovič alatt nőtt a romák fizetése, és Fico rasszista kijelentései ellen is szavaztak
Mikor adjuk a gyereknek az első okostelefont? Kezdjük a családi táblagéppel és a közös szörfözéssel, javasolják a pszichológusok
Primark? Inkább lassítsunk le, takarítsuk ki a szekrényünket és próbáljunk meg fél évig semmi újat nem venni – tanácsolja az influenszer
Čaputová közzétette a szakértői kormány névsorát. Ódor mellett két magyar miniszter kerül a kabinetbe
Egymillió eurót akarnak összegyűjteni egy tankra Ukrajnának Mucskáék, akik luxusöltönyöket varrnak Pozsonyban
A tökéletességre törekszünk az Instagramon vagy a Goodreadsen. Az életünknek nem kell a képernyőn lennie, mondja a pszichoterapeuta
Jól mennek a dolgok otthon és a munkában is, ennek ellenére azt érezhetjük, hogy az életnek nincs értelme. A pszichológus tanácsot ad, hogyan találhatjuk meg
A Tisztességes Szlovákiáért szervezői: Már nem a mi feladatunk a társadalom felébresztése, de valaminek történnie kell
A gyerekeknek többet kellene írniuk és történeteket kitalálniuk, ez fejleszti a gondolkodásukat, mondja az írásszakértő
Minden második tinédzser keveset alszik – ennek okát azonban nem a mobiltelefon-használatban kell keresni
A nőknek lehetőségük van visszahozni a politikába az értékeket és kivenni az irányítást az alfahímek kezéből, mondja az államfő által kitüntetett roma aktivista
A szexuális nevelés nem változtathatja meg a gyerek nemi irányultságát, mivel az még a születés előtt kialakul – mondja a szexuológus
Hogyan tanuljunk? Egyáltalán nem hatékony, ha újra meg újra elolvassuk a szöveget, és aláhúzzuk a lényeges részeket
Nálunk is előfordul, hogy a nők rongyokat használnak betét helyett. A menstruációs szegénység tabu, emellett az állam is figyelmen kívül hagyja
Mihez kezdjek a számlámon található pár ezer euróval? Végtörlesszem a jelzáloghitelemet vagy inkább fektessem be a pénzt? Kilenc szakember ad tanácsot
A drágább jelzáloghitel miatt kevesebb pénzem marad. Hogyan osszam be okosan? (8 szakember ad tanácsot)
Vegyek fel jelzáloghitelt vagy albérletben várjam meg, amíg kidurran az ingatlanpiaci buborék? 8 szakember válaszol