Napunk

Belügyminisztérium

Percről percre

Életveszélyes lenne a magyarságra, ha összevonnák az önkormányzatokat, ahogy a belügyminisztérium tervezetében szerepel, véli Őry Péter, a Szövetség elnökségi tagja. Őry szerint számos településen veszélybe kerülne ezzel a magyar nyelvhasználat.

A belügyminisztérium a jelenlegi 79-ről 46-ra csökkentené a járások számát, létrehozna ugyanakkor alsóbbrendű közigazgatási egységeket, tudta meg a Napunk. A reform a megyei rendszer átalakítására is kitérne, a jelenlegi nyolc helyett mindössze négy+1 megyénk maradna: Pozsonyi kerület, Nyugat-szlovákiai kerület (Nyitra fővárossal), Észak-szlovákiai kerület (Zsolna fővárossal), Közép-szlovákiai kerület (Besztercebánya fővárossal), Kelet-szlovákiai kerület (Kassa fővárossal).

A rendőrség belső ellenőrzésének vezetését Peter Juhás, a Kuciak-gyilkosság egykori nyomozója, a NAKA egyik vezető tisztviselője veszi át. A posztra Roman Mikulec nevezte őt ki ideiglenes jelleggel, mivel már csak ügyvivő kormány kormányoz. (tasr)

Tartós élelmiszert, ruhaneműt és higiéniai termékeket tartalmaz az a humanitárius segélycsomag, amelyet ma indított útnak Szíriába a belügyminisztérium. A tárca már március 1-jén is küldött egy 6,5 tonnás segélycsomagot a földrengés sújtotta országba, emlékeztetett Roman Mikulec belügyminiszter. (minv)

A belügyminisztérium azt tanácsolja a lakosságnak, hogy csak elkerülhetetlen esetekben utazzanak az intenzív havazás által érintett területekre. Ezen túlmenően arra kérik az embereket, hogy ne akadályozzák a mentők haladását a hótól megtisztított utakon, figyeljék az időjárás-előrejelzéseket, és ne parkoljanak fák alá vagy alacsony teherbírású és meggyengült szerkezetű építmények közelében.