
Elektromos autó
Percről percre

Ha egyszerre túl sok elektromos autónak lesz szüksége áramra, az problémát jelenthet a jövőben, de Martin Ondek, a Magna Energia cég vezetője szerint ez orvosolható. „Több mint 10 évünk van az új szabályok hatályba lépéséig, ami azt jelenti, hogy addig módosíthatjuk az energetikai infrastruktúrát úgy, hogy ne fenyegessen az áramhiány” – magyarázza.
Az elmúlt két évben bejelentett nyolc afrikai lítiumprojektből a kínai vállalatok hatban fontos szerepet vállaltak. Míg a kínai vállalatok egyre dominánsabb helyzetbe kerülnek a lítiumbányászatban és -feldolgozásban is, Európa ismét csak a háttérből figyeli a fő versenytársai sikereit.
Az autókba szánt akkumulátorok gyártásában szinte az első pillanattól kezdve kelet-ázsiai vállalatok játszanak vezető szerepet, a kulcsfontosságú szereplők mindegyike Kínából, Dél-Koreából vagy Japánból származik – írja Dudás Tamás. A kelet-ázsiai vállalatok iparági dominanciája nagymértékben meghatározza az akkumulátorok gyártásához szükséges nyersanyagok iránti globális hajsza alakulását.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2022-ben az autógyártók több, mint 10 millió elektromos autót értékesítettek, ezzel ismét új történelmi csúcsot állítottak be. A legtöbb elektromos autót Kínában adták el, de ezek az autók Európában és Észak-Amerikában is egyre közkedveltebbek. Az elektromos autók térnyerése megállíthatatlannak tűnik, ami a globális autóipar legnagyobb változását hozza magával a modern tömegtermelés bevezetése óta.
Magyarországon óriási felzúdulást váltottak ki a kormány „akkumulátornagyhatalmi” tervei, a CATL kínai cég debreceni gigaüzemének telepítése, Szlovákiában eddig síri csend honol a nagysurányi beruházással kapcsolatban. Nagy különbség, hogy míg előbbiben kínai befektetők, utóbbiban a Volkswagen érdekelt. Ez pedig lényegesen más helyzetet teremthet például a környezetvédelem és a kutatásfejlesztés területén.
Szlovákiának nagy szüksége van a nagysurányi akkumulátorgyárra, mivel fontos, hogy helyben gyártsák az akkumulátorokat, hiszen világviszonylatban itt a legsűrűbb az autógyártás, amely egyre inkább az elektromobilitásra fókuszál. Minden tizedik Európában gyártott autót Szlovákiában rakják össze, és ha beindul a Volvo új kassai gyára, ez az arány meghaladja majd a 12 százalékot is.
Teljes önvezető rendszerrel felszerelt 362 ezer autóját hívja vissza szoftverfrissítés idejére a Tesla amerikai hatóságok nyomására visszahívja – derül ki csütörtökön megjelent dokumentumokból.
A gyártás szempontjából az elektromos autók valamivel rosszabbak a környezeti hatásokat illetően, mint a belső égésű motorral hajtott autók – magyarázza Ján Zuštiak az AgeVolttól. „De az elektromos autó a használata során gyorsan felzárkózik, és az első évi használat után összességében már kisebb ökológiai és energiaterheléssel jár, mint egy hagyományos autó.”
Noha az elektromos autók esetében a kezdeti beruházás nagyobb, az üzemanyagon és a szervizelésen 100 ezer kilométerenként legalább 10 ezer eurót takarítunk meg – mondja Ján Zuštiak az AgeVolt cégtől. A megtakarítás 200 ezer kilométeren már 20 ezer euró, ami még a mai árakon is hasonlóvá teszi a teljes árat egy ugyanolyan, belső égésű motorral rendelkező járműhöz.

„Nem telik bele sok év, és az elektromobilitás lesz az egyetlen lehetőség a közlekedésben” – mondja Ján Zuštiak az AgeVolt cégtől, amely intelligens töltőállomásokat üzemeltet az elektromos járművek számára.
Norvégiában az elektromos autók tették ki az újonnan regisztrált személygépkocsik csaknem 80 százalékát 2022-ben, ami új világrekord, közölte a norvég Közúti Közlekedési Információs Tanács hétfőn.
A Tesla több mint 40 ezer elektromos autót hív vissza az Egyesült Államokban a szervokormány esetleges meghibásodása miatt. Előfordulhat ugyanis, hogy vezetés során egyenetlen utakon vagy egy kátyú miatt kikapcsolódik a szervokormány funkció.
Kiemelték a Dunából a Tökölnél elmerült Tesla elektromos autót, közölte a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat. Az autót átadták a tulajdonosnak, aki a kiemelés költségét is állta. Az továbbra sem ismert, miért és hogyan került a Tesla a Dunába. (hvg)
Biatorbágyon épül fel a Nio kínai elektromosautó-gyártó első európai üzeme. Az év második felében bővíteni autóinak értékesítését Európában a kínai vállalat.
Az emberi tudomány lényege pont az, hogy állandóan vitatkozik önmagával, és új utakat keres, ha zsákutcába fut. Én úgy látom, hogy megvannak az emberek, megvan a tudás és a tőke arra, hogy befolyásoljuk a dolgok jövőbeli kimenetelét – és az is benne van például, hogy ha végérvényesen beüt a klímakatasztrófa, annak egyes hatásait akár még az előnyünkre is fordíthatjuk – mondja Kánai András jövőkutató.
Figyelem azokat a startupokat, melyek zöldtechnológiával foglalkoznak. S rendkívül ígéretes szereplők vannak, akik a zero waste-gazdaság, vagy épp az újrahasznosítás területén dolgoznak. Az emberiség utolsó 150 évének tudománytörténete adja az alapot a technooptimizmusra – mondja Kánai András jövőkutató.
Szlovákia a villanyautók számára kialakított töltőinfrastruktúra terén jobban áll, mint Magyarország, az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) 2021-es adatai alapján itt 2, míg a szomszédban csak 0,6 áramkút jut 100 kilométerre.
Hosszú lesz a várólista az elektromos autóra, amelyhez már most is nagyon nehéz hozzájutni. „Több autógyár, például a Volkswagen és a Mercedes is jelezte, hogy már az egész idei villanyautó-termelése ki van árusítva, egy Teslára is több hónapot kell várni” – nyilatkozta a Napunknak Gajdán Miklós szakújságíró, a Totalcar.hu munkatársa.

„Szlovákia lakosai akkor kezdenek majd nagyobb számban elektromos járműveket vásárolni, ha kialakul a használt villanyautók másodlagos piaca, és látni fogják, hogy az akkumulátorok kapacitása sokkal jobb a vártnál“ – mondta a Napunknak Michal Chabada, a Mojelektromobil.sk portál főszerkesztője.