Nincs is olyan nő, akinek ne lenne legalább egy nagyon kínos története azokról a napokról. Az sem ritka, ha valaki csak folyamatos fájdalomcsillapító-adagolással tudja átvészelni ezt az időszakot. Sajnos sok nő számára még az alapvető felszerelés sem áll rendelkezésre. Amikor egy családnak ételre sincs igazán elég pénze, akkor a szárnyas betét elérhetetlen luxus, hiszen lánygyermekenként 5-10 euróval növeli a családi kassza havi kiadásait. Számukra gyűjtenek az „Egy táska női szeretet” aktivistái.

Sabína távolkeleti országokban segített alultáplált és hátrányos helyzetű gyerekeken, mígnem hazatért, és az egyetem utolsó évében teherbe esett. Úgy döntött, egyedül neveli fel a gyermekét, annak ellenére is, hogy a családja szerette volna erről lebeszélni. Sabína történetén mutatja be Iveta Tanoczká, milyen nehéz ez a döntés ma Szlovákiában.

Blanka 19 éves korában ismerte meg Igort. Elmondása szerint nagy szerelem volt. „Eltelt egy-két hónap, és elkezdett csúnyán beszélni velem. Eltelt egy év, és dührohamában összetörte a cuccaimat. Két vagy három év után ütött meg először” – meséli Blanka, akitől a válás után elfordult a családja.

A csereprogramok, mint a legismertebb Erasmus, lehetőséget nyújtanak a fiataloknak, hogy kipróbálhassák az életet egy másik országban. Ez egyfajta fiktív világot teremt, amelyben nincs gond és munka, ellenben rengeteg élmény és új barát van. Sokuknak azonban problémát jelent a hazatérés. A visszailleszkedés szorongással jár, magyarázza Martin Takáč pszichológus.

A mai nők tényleg sok mindent érkeznek megtenni, és ennek ellenére este lelkiismeret-furdalásuk van azt illetően, hogy elég jó anyák és partnerek-e, véli Dana Šedivá pszichiáter. A szlovákiai nők nagyon kételkednek magukban, és emiatt még több feladatot vállalnak magukra, amitől aztán szorongásos zavarok alakulnak ki náluk. „A férfiak ma már többet segítenek, de még mindig igaz, hogy általában a nők és az anyák maguk végzik a mindennapi gyermekgondozást és a háztartási munkákat. Ez egy véget nem érő kör” – mondja.

„A közélet a hatalomról szól. Ezt pedig a férfiak meg akarják tartani” – mondja Dana Šedivá pszichiáter. Szerinte Zuzana Čaputová példáján láthatjuk, hogyan támadják a férfiak a politikai spektrum minden részéről. „Már maga az a tény, hogy egy nőről van szó, irritálja őket, és az is, hogy képes volt eléjük vágni. Ezek a hagyományos patriarchális struktúrák mélyen gyökereznek az egész szlovák társadalomban” – teszi hozzá.

A szlovák társadalom sajnos még mindig szexista, mondja Dana Šedivá pszichiáter. Szerinte ez fokozatosan változik, de a hagyományos patriarchális társadalmak közé tartozunk, ahol a női hangok és a női problémák nem rezonálnak eléggé. „A közéletben nincs elégséges számú erős nő, akikre más nők, akár virtuálisan is, támaszkodhatnának” – teszi hozzá.

A szuperérzékenység nem egy diagnózis, nem túlérzékenység vagy a fiatal generáció agyszüleménye, hanem az idegrendszer egyik tulajdonsága – magyarázza Alena Wehle cseh terapeuta, aki érintettként könyvet ír a szuperérzékenységről.

Ha egy szuperérzékeny ember mellett olyan társ van, aki közepesen súlyos depresszióban szenved, még ha ő maga jól is van, idővel szintén depressziós lesz. Ezzel szemben, ha boldog emberek vannak mellette, magukkal tudják húzni – mondja Alena Wehle cseh terapeuta, aki maga is szuperérzékeny.

A nárcisztikus viszony sokat ront az apa–fiú kapcsolaton. Sokszor a fiú családja is ennek hatására esik szét. Ha azonban az apa ráadásul demenciában szenved, már nehéz eldönteni, ki szól vissza, ha a fiú beszélni kezd.

Azzal is jót tehetünk, ha másokat jócselekedetekre buzdítunk, olvasható cikkünkben, melyben 40 jócselekedetet gyűjtöttünk össze. „Ha valaki megkérdezi tőlünk, mivel hálálhatná meg, amit tettünk érte, mondjuk azt neki, hogy ő is segítsen valaki máson” – tanácsolja Arnold Kiss oktatási aktivista.

Ha idős emberekkel levelezünk, szebbé tehetjük a napjaikat. „Ezek az emberek hozzá vannak szokva, hogy fiatal korukban leveleket kaptak, és kevés olyan dolog örvendezteti meg őket, mint egy képeslap vagy egy levél azzal, hogy valaki gondol rájuk” – véli Nina Sobotovičová újságíró.

Apró jócselekedetekkel jobbá tehetjük magunk és mások kedvét. „Váratlanul végezzük el azokat a munkákat, amiket általában senkinek sem akaródzik – takarítsuk ki a pincét, töröljük le a redőnyöket az ablakon vagy töröljük le a port a könyvespolcról “ – tanácsolja Ivan Ježík a Voices nonprofit szervezettől.

Egy mosoly jobbá teheti a helyet, ahol élünk, véli Radomir Masaryk pszichológus. „Szlovákiában nem szokás idegen emberekre mosolyogni. Ha vesszük a bátorságot ilyen kis megnyilvánulásokat tenni, észrevesszük, hogy megváltozik a hozzállásunk a környezetünkhöz, és ugyanígy mások hozzáállása irántunk is.”

„Az apaságról a társadalmunkban csak nagyon keveset beszélnek. Az anyák általában tudják, mi a feladatuk, az apák azonban nem” – véli Milan, aki saját maga tanulta meg, hogy az apa is a család része.

„Tökéletes apa és partner akartam lenni. Számomra ez azt jelentette, hogy mindennel meg kell birkóznom, de soha nem szabad megmutatnom a gyengeségeimet és beismerni a kudarcot” – mondja Milan, akinek az életét felforgatta az apaság.