
Emmanuel Macron
Percről percre
Szlovákiai látogatása során Emmanuel Macron francia elnök Milan Rastislav Štefánik emléke előtt is tisztelgett azzal, hogy koszorút helyezett el a Pozsonyivánkán található emlékművénél.
Ukrajna védi Európát, ez tény. Ezért támogatjuk annyira – mondta Emmanuel Macron Pozsonyban. A Globsec konferencián arról is beszélt, hogy Európa nem támaszkodhat az Egyesült Államokra a biztonság terén.
Zuzana Čaputová az Emmanuel Macronnal tartott sajtótájékoztatón Szlovákia és Franciaország jó kapcsolatait emelte ki. A két elnök az Európa biztonsági helyzetéről és a dezonformációkról beszélgetett.
Élő: Čaputová és Macron közös nyilatkozata a tárgyalásuk után.

Zuzana Čaputová üdvözölte Szlovákiában Emmanuel Macron francia államfőt. Macron részt vesz a Globsec konferencián, majd Ódor Lajos kormányfővel is találkozik. (tasr)
Ódor Lajos kormányfő szerdán délután 17.30-kor fog találkozni Emmanuel Macron francia államfővel. A hivatalos tájékoztatás szerint a kölcsönös szlovák-francia kapcsolatokról, valamint a jelenlegi geopolitikai és gazdasági helyzetről fognak tárgyalni. (tasr)
Szerdán, május 31-én Szlovákiába érkezik Emmanuel Macron, a francia államfőt Zuzana Čaputová köztársasági elnök hívta meg egy kétnapos látogatásra. Čaputová délelőtt 11 órakor fogadja Macront, 11:30-tól pedig közös sajtótájékoztatót tartanak. (tasr)
Emmanuel Macron és Volodimir Zelenszkij egyetért abban, hogy további szankciókra van szükség Oroszország ellen. Ezt a vasárnapi párizsi munkavacsorájukat követő nyilatkozatban közölték.
Emmanuel Macron szerint Oroszország „geopolitikailag már elvesztette” a háborút Ukrajnában és „egyfajta vazallusi viszonyba” kezdett Kínával szemben. A francia államfő ezt a L’Opinion című francia liberális lap internetes oldalán vasárnap este megjelent interjúban mondta néhány órával azelőtt, hogy hivatalában munkavacsorán fogadja a Párizsba érkező Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
Május 31-én Szlovákiába látogat Emmanuel Macron. A francia államfő Zuzana Čaputová meghívására érkezik – közölte az elnöki hivatal. (napunk)
A harmadik legmegbízhatóbb politikus Szlovákiában Orbán Viktor magyar miniszterelnök, akit Emmanuel Macron francia elnök követ. A külföldi és a hazai politikusok közül Zuzana Čaputová köztársasági elnökben és Petr Pavel cseh elnökben bíznak a legtöbben az országban – derül ki az Ipsos ügynökség, valamint a Deník N és a Denník N felméréséből.
Emmanuel Macront a nyugdíjreform ellen hangosan tiltakozók fogadták vidéki látogatássorozatának újabb állomásán, ahova a következő száz napra előirányzott programja oktatási intézkedéseinek népszerűsítésére érkezett.
A Notre-Dame újjáépítése időben és ütemterv szerint, azaz 2024 végére befejeződik – közölte Emmanuel Macron a négy évvel ezelőtt, április 15-én leégett székesegyházban tett látogatása során.
A koronavírus-járvány és az ukrajnai háború olyan helyzetbe hozta Európát, hogy fel kellett ismernünk: csökkentenünk kell függőségünket, ha meg akarjuk őrizni az európai identitást, mondta Emmanuel Macron a Nexus Institute kulturális kutatóközpontban elmondott vitaindító előadásában.
Emmanuel Macron francia államfő szerint az Európai Uniónak nem kellene sem az Egyesült Államokat, sem Kínát követnie a tajvani kérdésben.
Kína és Franciaország egyetért abban, hogy a nukleáris fegyverek bevetése nem megengedhető az ukrajnai háborúban – közlte a pekingi látogatáson tartózkodó Emmanuel Macron francia államfő Hszi Csin-ping elnökkel folytatott csütörtöki tárgyalásai után.
Európának el kell kerülnie, hogy kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatai Kínával lassan leépüljenek, erodálódjanak – hangoztatta Pekingben szerdán a hivatalos látogatáson Kínában tartózkodó Emmanuel Macron francia elnök.
Kína hozzájárulhat az ukrajnai konfliktus megoldásához – jelentette ki Emmanuel Macron Pekingbe érkezésekor. A francia elnök csütörtökön Ursula von der Leyen EB-elnökkel együtt Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyal. Az egyik fő téma az orosz invázió lesz.
Akár 12 ezer eurós pénzbüntetéssel is sújthatják azt a francia nőt, aki a Facebookon sértegette Emmanuel Macron francia államfőt. A bírósági eljárás júniusban fog zajlani.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Emmanuel Macron francia államfő áprilisban Kínába látogat. A bejelentésre Hszi Csin-ping kínai elnök e heti oroszországi látogatásának nyomán került sor, az után az uniós csúcstalálkozó után, amelyen a vezetők egyebek mellett megállapodtak abban, hogy befektetnek a Kínából és más nem európai országokból származó erőforrásoktól való függőség csökkentésébe. (afp)