Egy brit cég biztosításai révén kerülték meg éveken át a nemzetközi szankciókat Észak-Korea hajói – mondta az Information című dán napilap újságírója az AFP hírügynökségnek nyilatkozva.
Észak-Korea
Cikkek
Percről percre
Igazságtalan, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülést hívott össze a sikertelen észak-koreai kémműhold indítás miatt, jelentette ki az észak-koreai vezető befolyásos húga, Kim Jo Dzsong., akinek szavait a KCNA állami hírügynökség idézte vasárnap.
Több ország is figyelmen kívül hagyja Észak-Korea jogszerűtlen tevékenységét, amely félő, hogy az ENSZ Phenjan ellen hozott szankcióinak gyengüléséhez vezethet – hangoztatta szombaton a dél-koreai védelmi miniszter a Shangri-la Párbeszéd nevű ázsiai és csendes-óceáni biztonságpolitikai fórumon Szingapúrban.
Észak-Korea rakétatesztjei megfelelő előzetes figyelmeztetés hiányában a kereskedelmi hajózás biztonságát veszélyeztetik a délkelet-ázsiai forgalmas útvonalakon – írja határozatában a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO).

A dél-koreai hírszerzés szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető mintegy 140 kilogrammot nyom, emellett jelentős alvászavarral küzd – idézték a törvényhozók szerdán az ügynökség beszámolóját.
Nem sokkal a fellövés után a Sárga-tengerbe zuhant szerdán egy észak-koreai katonai felderítő műhold, a hírt a KCNA észak-koreai állami hírügynökség jelentette be.
Észak-Korea megerősítette, hogy júniusban katonai felderítő műholdat bocsát fel. A KCNA észak-koreai állami hírügynökség bírálta a Koreai-félszigetnél végrehajtott közös dél-koreai-amerikai hadgyakorlatokat.
Japán hétfőn felszólította Észak-Koreát, hagyjon fel a műhold felbocsátására vonatkozó terveivel, melyekről Phenjan nem sokkal korábban tájékoztatta a szigetország hatóságait. A japán miniszterelnök egyúttal az észak-koreai rakétakilövések leállítását sürgette.
Kisida Fumio japán miniszterelnök készen áll közvetlenül egyeztetni Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel az észak-koreaiak által elrabolt japánokról – derült ki a miniszterelnök szombati nyilatkozatából.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szerint Oroszország le fogja győzni az ellenséges erőket, akiket imperialistáknak nevezett – közölte a KCNA észak-koreai állami hírügynökség kedden.
Az egyre növekvő észak-koreai fenyegetettség miatt Dél-Korea szorosabb együttműködés mellett szólalt fel a NATO térségbeli tagállamaival tartott csúcstalálkozóján – közölte a dél-koreai külügyminisztérium szombaton.
Észak-Korea első alkalommal tesztelt egy szilárd üzemanyaggal működő interkontinentális ballisztikus rakétát. Phenjan hivatalos hírügynöksége, a KCNA egy nappal azután adta ki a jelentést, hogy Dél-Korea és Japán is egy nagy hatótávolságú rakéta indítását észlelte Phenjan közeléből.
A dél-koreai hadsereg közleménye szerint Észak-Korea egy feltehetően új típusú, közepes vagy nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki csütörtökön, ami riadalmat okozott Japán északi részén, ahol a lakosságot arra is felszólították, hogy húzódjanak fedezékbe.
Phenjan nem válaszolt az Észak-Korea és Dél-Korea között létesített forródróton megszokott reggeli telefonhívásra – jelentette be a dél-koreai országegyesítési minisztérium.
Az észak-koreai média szerint az ország újabb tesztet hajtott végre egy nukleáris célokra alkalmas, vízfelszín alatt támadó drónnal. A fegyverrendszer tesztelése során a drón állítólag 71 óra 6 perc alatt ezer kilométert tett meg, és sikeresen eltalált egy célpontot. (mti)
Japán két évvel meghosszabbította azokat a javában kereskedelmi szankciókat, amelyeket Tokió Phenjan számos ballisztikusrakéta-kilövése miatt szabott ki Észak-Koreára – közölte a japán kormány péntek reggel.
Az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlatait bírálta a KCNA észak-koreai állami hírügynökség, hozzátéve: az észak-koreai nukleáris kapacitásról szóló hírek „nem csupán üres fecsegések”.
Az USA szankciókat fogadott el egy szlovák állampolgár ellen, aki fegyvervásárlás során közvetített Oroszország és Észak-Korea között. Az amerikai pénzügyminisztérium szerint egy Ašot Mrktyčev nevű személyről van szó.
Észak-Korea rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel a Keleti-tenger irányában, a dél-koreai hadsereg szerint ez volt a negyedik ilyen erődemonstráció egy héten belül, miközben Szöul és Washington öt év óta a legnagyobb közös hadgyakorlatot tartja.
Észak-Korea megerősítette, hogy csütörtökön interkontinentális ballisztikus rakétát bocsátott fel, a kísérletet személyesen Kim Dzsong Un és lánya felügyelte – derült ki a helyi sajtóból.