Napunk

Forró Krisztián

Cikkek

Percről percre

A Smerrel és a Kotleba-féle párttal nem fogunk együttműködni, jelentette ki Forró Krisztián, de mint mondta, a parlamentben partnereket kell keresni, mivel a Szövetség szerinte már megmutatta, hogy velük lehet együttműködni.

Alapszabálymódosítás kellene ahhoz, hogy a Szövetséget Magyar Szövetségre nevezzék át, erre időhiány miatt már valószínűleg nem kerül sor – mondta Forró Krisztián pártelnök.

Forró Krisztián szerint ma már nem elég az, hogy „szavazz ránk, mert magyarok vagyunk”, ezért szükséges a program és az együttműködés is. Úgy véli, hogy már korábban bebizonyosodott, hogy csak együtt és csak egy párt tud sikeres lenni.

A szakértői kormányban is van néhány személy a magyar közösség részéről, de nincs erős közös képviselet, mondta a Napunknak Forró Krisztián, a Szövetség elnöke, aki szerint nem szabad annak örülni, hogy van néhány személy a közösségünkből, akik irányító pozíciót töltenek be. Egyedül nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy azok a kérdések, amelyek bennünket érintenek, kellő hangsúlyt kapjanak. Ezért fontos a közös érdekképviselet, mondta a magyar párt elnöke.

Forró Krisztián pártelnök szerint sokkal erősebbé válhat a Szövetség, hiszen úgy néz ki, azok a személyek, akik eddig a konfliktust gerjesztették a párton belül, úgy döntöttek, hogy hátat fordítanak, és távoznak. Ez inkább erősítheti a pártot. A Híd-platform részéről is azok maradtak, akik erősíteni szeretnék a pártot, és komolyan vették, hogy felelősséggel tartoznak a közösségünk iránt, tette hozzá a Szövetség elnöke.