Miniatűr Szilícium-völgy a Bodrogközben: csak pár robotika-csapat tudja azt Európában, amit a királyhelmeci gimi diákjai
Tóth Erzsébet Fanni: A pofont már betiltották az iskoláinkban. Itt az ideje, hogy a többivel is szembenézzünk
Fodor Attila: Ilyen kevés gyerek még nem járt magyar iskolába. Ne az abszolút számokat nézzük, hanem a szlovák iskolákhoz mérjük az adatokat
Többet kellene tudni a magyar elsősök beiratkozásának hátteréről és a roma gyerekek helyzetéről a magyar iskolákban
Olcsóbb, de fizetős lesz az „ingyenes” ebéd, a mélyszegénységben élő gyerekek továbbra is éhesen járnak majd iskolába
Nem tudni, miért zuhant be két éve a magyar elsősök száma Szlovákiában, mostanra stabilizálódni látszik a helyzet
Az egyetlen dolog, ami érdekel, hogy szombat legyen és szexeljünk – mondták a kilencedikesek a pszichológusnak
Tényleg több gyereket íratnak magyar iskolába az iskolabuszoknak köszönhetően, a szlovák kormány pedig tétlen volt
Hogyan tanuljunk? Egyáltalán nem hatékony, ha újra meg újra elolvassuk a szöveget, és aláhúzzuk a lényeges részeket
Országos tanévnyitó Dereskben: nem tudják az iskolák, hogyan gazdálkodják ki a rezsit, de kaptak egy jó hírt is a kormánytól
Napunk newsfilter: A Covid után a gazdasági válságot és a háborús helyzetet is nagyrészt a pedagógusok leleményességére bíznák Gröhlingék
Ha a gyereknek nem kell semmiért megdolgoznia, nem tanulja meg, mi a felelősség, mondja a dunaszerdahelyi Kobak Tanoda vezetője
Egyre több diák küzd tanulási nehézséggel, miközben a magyar szakember hiánycikk, és arra a kevésre sincs pénz