
Izrael
Cikkek
Percről percre
Szigorú biztonsági intézkedések mellett mintegy 30 ezer ember vett részt az LMBT+-jogok támogatásáért szervezett meneten Jeruzsálemben. A minden évben megvalósuló eseményt először rendezték meg, mióta hatalomra került az új kormány, amelynek tagjai között nyíltan homofób nézeteket valló politikusok is találhatóak.
Izraelben már 20. hete folynak a tüntetések az igazságügyi reform ellen, amely az izraeliek szerint aláássa a bírói függetlenséget. (haaretz)
A legkorábbi ismert héber Biblia 38,1 millió dollárért kelt el a Sotheby’s New York-i aukcióján. A kódexet a tudományos vizsgálatok alapján a 9. század végén vagy a 10. század elején írták, és a Bibliának csaknem a teljes szövegét tartalmazza.
Hetvenöt évvel ezelőtt, 1948. május 14-én jelentette be Dávid Ben-Gúrión, Izrael első miniszterelnöke az önálló zsidó állam létrejöttét. A Közel-Keleten továbbra is Izrael az egyetlen valóban működő demokrácia, ám az ország megint harcban áll, és ezúttal nem külső ellenség fenyeget, írja kommentárjában Hunčík Péter.
Izrael átadta a diplomáciai útlevél segítségével fegyvert csempésző, tetten ért jordániai parlamenti képviselőt Ammánnak, jelentette az izraeli közszolgálati rádió vasárnap.
Huszonkét rakétát lőttek ki Izrael felé a Gázai övezetből kedden – jelentette az izraeli média. A rakéták közül tizenhat lakatlan területen landolt, négyet elfogtak a légvédelem ellenrakétái, kettő viszont lakott helyen robbant fel.
Meghalt az Iszlám Dzsihád egyik vezetője egy izraeli börtönben 86 napos éhségsztrájk után. Kader Adnant, az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet terrortevékenység miatt februárban őrizetbe vett egyik vezetőjét holtan találták cellájában, miután megtagadta, hogy orvosi kezelést kapjon.
„Száz kalória cukorból nem ugyanaz, mint száz kalória zsírból…” – állítja Jakub Abramson. A cseh-izraeli immunológus szerint természetesen érvényben van a termodinamika törvénye, „de az anyagcsere szempontjából és cukorhiányos étrendben a zsír úgynevezett ketonokká bontódik le, amelyeket azonnali energiaforrásként használunk fel, anélkül, hogy a szervezetünk elraktározná őket”.
A cukor egy drog Jakub Abramson cseh-izraeli immunológus szerint, mivel függőséget és súlyos egészségügyi problémákat okoz. „Amit a gyerekeknek adunk. A saját gyerekeinknek. Méghozzá jutalomként. De le lehet erről szokni, higgyék el nekem. Nem kell, hogy a szülő radikális eszközökhöz nyúljon” – teszi hozzá.
„Kétszáz évvel ezelőtt az alultápláltság miatt haltunk meg, ma pedig amiatt, hogy túltápláltak vagyunk” – mondja Jakub Abramson cseh-izraeli immunológus, aki szerint az autoimmun betegségek és az allergiák esetében jelentős növekedésről beszélhetünk az utóbbi időben.
Izrael leállítja a gyorsított bevándorlási eljárást a háború elől Oroszországból és Fehéroroszországból menekülők számára. Az ukránok számára ugyanakkor továbbra is fenntartják.
Több mint százezren tüntettek az igazságügyi reform ellen Tel-Avivban, de Izrael-szerte több helyen is voltak hasonló demonstrációk.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megerősítette hivatalában a korábban menesztett védelmi minisztert, Joáv Galantot. Mindezt hétfő esti televíziós beszédében jelentette be. A minisztert hét héttel korábban menesztette, de azóta sem adta át neki a hivatalos felmondólevelet.
Az EU elítéli az Izrael és a palesztinok közötti erőszak fokozatos kiterjesztését. Josep Borrell külügyi és biztonságpolitikai főképviselő minden felet önmérsékletre és nyugalomra szólított fel a folyamatban lévő vallási ünnepek idejére.
Egy fiatal férfi meghalt, legalább négy másik ember pedig megsebesült egy merényletben péntek este Tel-Aviv központjában – közölte az izraeli mentőszolgálat. A mentők szerint az áldozatok külföldi állampolgárok, az elhunyt férfi olasz.
Több tucatnyi rakétával támadták Izrael északi részét csütörtökön, a Pészah első napján. A légoltalmi szirénák megszólalására a határ menti lakosság óvóhelyre menekült, de az egyik becsapódásnak van egy könnyebb sebesült áldozata – jelentette a helyi média.
Finnország szerdán bejelentette, hogy a NATO újdonsült tagjaként új légvédelmi rendszert vásárol Izraeltől. A finn védelmi minisztérium szerdán közölte, hogy jóváhagyta az izraeli David’s Sling (Dávid parittyája) nevű légvédelmi rendszer beszerzését.
Október helyett mégis 2024. januárban, Tel-Aviv helyett pedig Netanyában lesz az olimpiai kvalifikációs vízilabda Európa-bajnokság. A vizes sportágak európai szövetségének (LEN) pénteki sajtóközleménye szerint a tornára január 3. és 16. között kerül sor.
A FIFA az izraeliek részvételét övező politikai zűrzavar miatt elvette Indonéziától az U20-as világbajnokság rendezését. A torna péntekre tervezett sorsolását vasárnap halasztották el, miután Bali kormányzója, a nyíltan a palesztinokat támogató Wayan Koster megtagadta az izraeli futballisták fogadását.