
Jozef Šimko
Percről percre

A rimaszombati képviselő-testület hétfőn jóváhagyta Jozef Šimko polgármester javaslatát az 1,44 millió eurós kölcsönről, amelyből a város melletti kurinci rekreációs övezetben hullámveréssel rendelkező medencét építenek.
Nem jön a Ziegler fafeldolgozó Rimaszombatba – erősítette meg a Denník E-nek Richard Sulík volt gazdasági miniszter. Az ipari park azonban épül, és várják a beruhazókat. Sulík szerint egy elektrotechnikai cég már jelentkezett is, és 500 új munkahelyet ígért.
Nem ment a Szövetségnek Komáromban, ahol Keszegh Béla a vártnál is magasabb arányban nyert, és a képviselő-testületbe is csak három képviselőjük jutott be. Dunaszerdahelyen viszont nem tudnak veszíteni, Hájos Zoltán újrázott polgármesterként, és a testületben is fölényben vannak.
Több dél-szlovákiai városban is született bombameglepetés a szombati polgármester-választáson. A Szövetség valamivel kevesebb polgármesteri helyet szerzett, mint négy éve az elődpártok – több fontos települést nem tudott meghódítani vagy elvesztett, máshol viszont sikereket ért el, és végül a második helyen végzett a pártversenyben a Hlas mögött.

Boris Kollár nem látja problémásnak, hogy szombaton helikopterrel érkezett Rimaszombatba. A házelnököt Milan Krajniak munka-, szociális- és családügyi miniszter is elkísérte Gömör központjába.

Az SNS felszólította Boris Kollárt (Sme rodina), hogy hétfőn haladéktalanul térítse meg a helikopteres útja költségét. A házlenök szombaton a belügyminisztérium helikopterével repült Rimaszombatba.

A belügyminisztérium helikopterével érkezett Rimaszombatba Boris Kollár házelnök és Milan Krajniak munka-, szociális- és családügyi miniszter. A Sme rodina politikusait Jozef Šimko polgármester kalauzolta el a városban.

Megkezdődött a polgármesterjelöltek vitája Rimaszombatban. A hat jelöltből csak négy van jelen: Nadežda Demeterová, Lajka Zsolt, Horváth Csaba és Jaroslav Bagačka.
Andrej Stančík (OĽaNO) képviselő azt mondja, hogy az exkotlebás Šimko befogadása a frakcióba Boris Kollár dolga. Stančík korábban azt mondta, probléma lenne számára, ha a koalíciófasiszták segítségével kormányozna.

Szeptember 1-jével három új taggal bővül a Sme rodina frakciója. A képviselői csoportba a jelenleg független Romana Tabák, Ján Krošlák (ex-OĽaNO) és Jozef Šimko (az ĽSNS listáján lett képviselő) lép be.
Robert Fico jelenlétében leplezték le Vladimír Mináč író mellszobrát a rimaszombati Š. M. Daxner téren. Az átadáson jelen volt Jozef Šimko polgármester és Marián Gešper, a Matica Slovenská elnöke is.
Boris Kollár megerősítette, hogy a Sme rodinának három új képviselője van. „Csak rajtam múlik, mikor jelentem be, hogy három új képviselőnk van. Ezek Romana Tabak, Ján Krošlák és Jozef Šimko” – mondta a Kollár a TA3-nak.

Ismét nem tudott megállapodni a rimaszombati városvezetés arról, milyen célra használják fel az egykori kollégium hatalmas épületét Rimaszombatban. A képviselők egy csoportja idősek otthonát és időseknek szánt lakásokat, illetve nappali ellátó központot, a polgármester viszont 1-3 szobás bérlakásokat alakítana ki az évtizedek óta üresen álló épületben.