Napunk

Karácsony

Percről percre

„Az oláh cigány emberek katolikusok és nagyon vallásosak” – mondja Kotlár Ildikó, a füleki Mocsáry Lajos Alapiskola igazgatója, aki maga is lovári roma családból származik. A karácsonyfát 24-én hagyományosan öltöztetik díszbe, de Nyugat-Szlovákiában papírpénz is kerül a fára. Nagykarácsonykor, december 25-én már kora reggeltől főznek az asszonyok, készülnek a hagyományos karácsonyi ételek.

„Az anyám szólt, hogy kapott egy levelet, amiben azt írják, hogy férfiakkal alszom. Mondtam, hogy így van” – tárta fel akartalan coming outjának körülményeit Kossár Lajos. A levél a férfi barátnőjétől érkezett, aki mindig úgy beszélt rólunk, hogy minden rendben van, minden területen, így az ágyban is. Az anya nem értette. „Mondtam neki, hogy nem is kell ezt érteni. Van, amikor a dolgok megoldódnak maguktól. Nem analizáltuk anyámmal ezt a problémát, éltem az életemet, segítettem, ahogy tudtam, és lassan közelebb kerültünk egymáshoz” – teszi hozzá.