
Miloš Zeman
Percről percre
Csehországnak ismét komoly elnöke lesz, írja a Süddeutsche Zeitung, amely szerint Petr Pavel konzervatív és nyitott a vitákra. Miloš Zeman távozásával szerintük Csehországban véget ér egy olyan korszak, amikor az emberek legalább fele szégyellte, ki az elnöke az országnak. (sdz)
Miloš Zeman egy évtized után átadja helyét a Prágai Várban, március 9-én, csütörtökön Petr Pavel megválasztott cseh államfő leteszi hivatali esküjét. Zeman tízéves elnöklésének emlékezetes pillanatait idézi fel Bilás Zsuzsanna.
Miloš Zeman támogatja a visegrádi együttműködés fenntartását és megerősítését. „Közép-Európa egy olyan specifikus kulturális jelenség, amelyet mindenképpen érdemes fenntartani, sőt meg kell erősíteni” – jelentette ki Prágában, Novák Katalinnal közösen tartott sajtótájékoztatóján.

A visegrádi együttműködést a szív és az ész szövetségének nevezte Novák Katalin magyar köztársasági elnök Miloš Zeman leköszönő cseh elnökkel közösen tartott prágai sajtótájékoztatóján.
Novák Katalin március 3-án hivatalos látogatásra Prágába utazik. A magyar államfőt katonai tiszteletadással fogadja a prágai várban Miloš Zeman, cseh köztársasági elnök.
Miloš Zeman cseh államfő szerint Ausztria semleges státusa lehetőséget nyújthat arra, hogy közvetítő szerepet játszhasson Ukrajna és Oroszország konfliktusában.
Petr Pavel megválasztott cseh államfő meghívta márciusi beiktatására Miloš Zemant, a Cseh Köztársaság leköszönő köztársasági elnökét. Pavel és Zeman a választások óta először találkoztak, egy órán keresztül tárgyaltak, megvitatták egyebek mellett a választás eredményeit is. Zeman szerint Andrej Babiš bizonyos mértékig saját maga miatt veszítette el a választásokat. (denník n)
Miloš Zeman cseh elnök befejezte a szlovákiai búcsúlátogatását. A háromnapos program befejezéseképp Boris Kollár házelnökkel együtt helikopterrel kirándulásra mentek a Tátrába.

Miloš Zeman szerint a visegrádi négyek csoportját ki kellene bővíteni Szlovéniával. Az erre irányuló, régóta tartó erőfeszítései azonban nem találtak megértésre Magyarország részéről – mondta a leköszönő cseh elnök a Magas-Tátrában tett búcsúlátogatása során.

Zuzana Čaputová államfő köszönetet mondott cseh kollégájának, Miloš Zemannak a kölcsönös tiszteletért és párbeszédért. „Voltak dolgok és témák, amelyekben nem értettünk egyet, de a kapcsolatunk kezdettől fogva a nyitottság és a kölcsönös tisztelet magas szintjén állt” – fogalmazott.
Miloš Zeman cseh államfő búcsúlátogatást tesz Szlovákiában, és három napig a Magas-Tátrában fog tartózkodni. Ma feleségével együtt Zuzana Čaputová elnökkel és párjával vacsorázik, hivatalos találkozót keddre terveznek.
Február 7-én érkezik utolsó hivatalos szlovákiai látogatására Miloš Zeman cseh államfő, aki a Magas Tátrában találkozik Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnökkel. Zemant március 8-án Petr Pavel váltja az államfői székben. (tasr)
Miloš Zeman közölte, Aleksandar Vučić megígérte neki, hogy halála után utcát neveznek el róla Belgrádban. Zeman korábban bírálta a NATO szerbiai bombázásait. A leköszönő cseh elnök szerbiai látogatása során azt is elmondta, hogy Szerbia Kína és Törökország mellett közvetítő szerepet tölthet be Ukrajna és Oroszország között. (čtk)
Miloš Zeman cseh államfőt meglepte a választás eredménye. A Frekvence 1 rádiónak elmondta, hogy nem várta, Petr Pavel ekkora előnnyel nyer.
Miloš Zeman jelenlegi cseh köztársasági elnök és Boris Kollár szlovák házelnök is gratuláltak Pavel győzelméhez.
Boris Kollár (Sme rodina), a szlovák parlament elnöke vasárnap délelőtt Miloš Zeman cseh államfővel találkozott. A „baráti találkozóra” Csehszlovákia felosztásának, valamint az önálló Cseh és Szlovák Köztársaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából került sor. (tasr)
Miloš Zeman cseh államfő sajnálja, hogy Cseh–Szlovákia felosztását nem támasztotta alá referendum. Ugyanakkor nagyra értékeli a két ország viszonyát, és azt, hogy együtt tagjai az EU-nak és a NATO-nak.
Megtartotta utolsó karácsonyi beszédét Miloš Zeman cseh államfő. Ebben az év legjelentősebb történésének az ukrajnai háborút nevezte, második kiemelt problémának pedig az energiaválságot tartja.
Miloš Zeman Andrej Babišra fog szavazni a cseh elnökválasztáson. A leköszönő államfő indoklása szerint Baiš az egyetlen politikai tapasztalattal rendelkező jelölt. (denikn)
Miloš Zeman azt szeretné, ha Csehország továbbra is folytatná a segítségnyújtást az orosz agresszió sújtotta Ukrajnának. A Radiozurnál közszolgálati hírrádióban vasárnap este közvetített interjúban a cseh államfő úgy vélte: a biztonsági érdekeket ebben az esetben a gazdasági érdekek elé kell helyezni.