
Nők elleni erőszak
Cikkek
Percről percre
Három héttel a legutóbbi esetet követően ismét diáklányokat mérgeztek meg Iránban, az északnyugati Tabrisz város egyik iskolájában, húsz lányt légzési nehézségek miatt kórházba kellett szállítani.
Iránban már több mint 100 embert tartóztattak le a diáklányok ellen elkövetett mérgezéses támadásokkal kapcsolatban, jelentette be a síita állam belügyminisztériuma.
A kabuli tálib hatóságok semmilyen ígéretet nem tettek arra, hogy újranyitnák az iskolákat és az egyetemeket a lányok és a nők előtt az új tanévben, közölte vasárnap Kabulban az Európai Unió afganisztáni különmegbízottja.
Újabb diáklányok váltak enyhe gázmérgezés áldozatává Iránban, ahol a rejtélyes esetek erős indulatokat váltanak ki a lakosságból, írta a helyi média egészségügyi tisztségviselőkre hivatkozva vasárnap.
Vádat emeltek nemi erőszak elkövetése miatt Asraf Hakimi, a Paris Saint-Germain marokkói labdarúgója ellen. Az eljárás egy 24 éves nő bejelentése alapján indult meg, aki azt állította, hogy a futballista szombaton megerőszakolta.
Betiltották a fogamzásgátlók forgalmazását két afganisztáni nagyvárosban február elején. Az ország tálib vezetése szerint a szerek a muszlimok elleni nyugati összeesküvés eszközei.
A zaklatások elleni harc jegyében női buszjáratokat indítanak Pakisztán legnépesebb városában, Karacsiban. A tíz, rózsaszínre festett jármű február elsejétől rója a karacsi belváros útjait, közölte Fida Husszein Baladi, Szind tartomány tömegközlekedési hatóságának szóvivője pénteken.
Mexikói futballklubja, az UNAM felbontotta Dani Alves szerződését, miután a brazil védőt pénteken őrizetbe vették Barcelonában, ahol szexuális zaklatás miatt nyomozás folyik ellene.
Őrizetbe vették Dani Alvest, a szexuális zaklatással megvádolt brazil válogatott labdarúgót. A 39 éves Alves, aki 2022 júliusa óta a mexikói UNAM játékosa, tagadja a vádat.
Benjamin Mendyt, a Manchester City világbajnok francia labdarúgóját hat pontban felmentették nemi erőszak, illetve további egy esetben szexuális zaklatás vádja alól.
Volt barátnője ellen elkövetett testi sértéssel és személyes szabadság korlátozásával vádolja az ügyészség Justin Roilandet, a Rick és Morty című kultikus rajzfilmsorozat kitalálóját, jelentette csütörtökön az NBC amerikai tévécsatorna.
Az iráni rendőrség újrakezdte az iszlám női fejkendő, a hidzsáb viselésének ellenőrzését a női gépkocsivezetők körében, jelentette a helyi média hétfőn.
Őrizetbe vettek a román hatóságok két brit-amerikai állampolgárságú milliomost, Andrew és Tristan Tate testvérpárt, akik Romániában élnek.
Az afganisztáni magánegyetemek negyedét bezárhatják a nőket sújtó tanulási tilalom miatt, jelentette be az intézmények szövetségének szóvivője csütörtökön Kabulban.
Csak decemberben kilenc halálos áldozata volt Spanyolországban a nők elleni erőszaknak, közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a spanyol belügyminiszter.
Kitiltották a nőket az állami és a magánkézben lévő egyetemekről is a tálibok Afganisztánban. Az intézkedés azonnali hatállyal életbe lépett és visszahívásig érvényes. A tálibok múlt év augusztusában jutottak hatalomra Afganisztánban, azóta pedig, ígéreteik ellenére, egyre inkább visszaszorítják a nők jogait az országban. (reuters)

A legnagyobb problémát annak az elfogadása jelenti, hogy a szexuális erőszaktevő a közeli barátaink vagy hozzátartozóink egyike, mondja Natalia Schwab Figusch pszichológus és pszichoterapeuta, aki a szexuális erőszakon átesett áldozatokkal foglalkozik. „Nehéz megemészteni, hogy a szomszédunk vagy a legjobb barátnőnk apja szexuális erőszaktevő lehet” – magyarázza.
Az elmúlt hetekben minden elhangzott a magyar közéletben a nyelvi erőszakról pró és kontra – írja véleménycikkében Parászka Boróka. „Ahova most érkezünk el, az a testi kontrollra épített autokráciák, illetve diktatúrák kora. És ezekben a rezsimekben ez a fajta szexualizáló-leuraló nyelvhasználat új és minden eddiginél fontosabb funkciót kap.”
A nőgyűlölet nem újkeletű dolog, viszont azok az online csoportok, ahol önkéntelen cölibátusban élő fiúk és fiatal férfiak találkoznak, új jelentést adnak neki. Egymást győzködik itt arról a tagok, hogy a női jogokat illető követelések már túlmentek minden határon.