
Orbán Viktor - oldal 2
Percről percre

Magyarország egy inkubátor, ahol a jövő konzervatív politikáját kísérletezik ki. Magyarország ugyanis az a hely, ahol sikerült legyőzni a progresszív liberálisokat, ezért olyan érdekes ez a kis ország a Nyugat számára – mondta Orbán Viktor a CPAC konzervatív-újjobboldali konferencián Budapesten.
„Gúnyt űzött a gyerekeinkből és Ferenc pápából is” – reagált a Család az család kampány elindítója, Pál Márton Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken közzétett fotójára. Orbán a családja és a pápa körében látható a fényképen, amelyhez a Facebook-bejegyzésben a Szivárványcsaládokért Alapítvány 2020-ban indult kampányának jelmondatát mellékelte. (hvg)
A család az család, írta Orbán Viktor magyar miniszterelnök Facebook-bejegyzésében, amelyhez egy képet is csatolt. A fotón családja és Ferenc pápa körében látható a magyar kormányfő.
Orbán Viktor a Sándor-palotában négyszemközti megbeszélést folytatott Ferenc pápával – tájékoztatott a magyar kormányfő sajtófőnöke.

A fiatalok ismét elkezdtek érdeklődni az újságírás iránt Magyarországon, mondja Munk Veronika újságíró. „Szeretnének tenni valamit a társadalomért, hogy eljuttassák az információkat azokhoz a közösségekhez, ahova nem jutnak el. Ők a mi nagy reménységünk.”

Munk Veronika, a Telex alapító főszerkesztője és az Index korábbi főszerkesztő-helyettese a Napunk és a Denník N kiadójánál folytatja. „Nagyon büszke vagyok arra, amit elértünk a Telexnél, nagyon hiányozni fog a csapat, de eljött a változás ideje, és szeretném megpróbálni nemzetközi környezetben is kamatoztatni a tapasztalataimat.”
A harmadik legmegbízhatóbb politikus Szlovákiában Orbán Viktor magyar miniszterelnök, akit Emmanuel Macron francia elnök követ. A külföldi és a hazai politikusok közül Zuzana Čaputová köztársasági elnökben és Petr Pavel cseh elnökben bíznak a legtöbben az országban – derül ki az Ipsos ügynökség, valamint a Deník N és a Denník N felméréséből.
Orbán Viktor szombaton Belgrádba utazik, ahol Szalay-Borovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kíséretében munkareggeli keretében tárgyal Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel.
„A NATO üdvözli Ukrajna és Grúzia NATO-tagságra irányuló euroatlanti törekvéseit. Ma megállapodtunk abban, hogy ezek az országok a NATO tagjai lesznek” – ezt a kijelentést 2008-ban tették a NATO-tagállamok bukaresti csúcstalálkozójukon. A szövetség sajtóosztálya szerint erre alapozta azon kijelentését Jens Stoltenberg, amire Orbán Viktor annyit reagált: „Mi van?!”

„Mi van?!” – ezekkel a szavakkal reagált Orbán Viktor magyar miniszterelnök Jens Stoltenberg főtitkár szavaira, miszerint a NATO-tagállamok kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy Ukrajnának a szövetségben a helye.
A magyar honvédelmi minisztérium cáfolta, hogy Magyarország helikoptereket engedett volna át Ukrajna irányában.
A kijevi vezetés ciniksnak tartja Orbán Viktor pénteki kijelentéseit. A magyar kormányfő Ukrajnával kapcsolatban szokásos rádióunterjújában arról beszélt, hogy pénzügyi értelemben Ukrajna egy nem létező ország.
Dmitrij Medvegyev, az orosz Nemzetbiztonsági Tanács elnökhelyettese ismételten kifejezte azon álláspontját, amely szerint Ukrajna meg fog szűnni. Vlagyimir Putyin szövetségese Orbán Viktor magyar miniszterelnököt dicsérte a Telegramon közzétett bejegyzésében.
Orbán Viktor kommentálta az amerikaiak szankcióit a Kossuth Rádióban. Szerinte nem Magyarország elleni szankciókról van szó, mert 34 magánszemély került a listára, s köztük csak egy magyar van.
A magyar kormány egyelőre nem vezeti ki az élelmiszerárstopot. Orbán Viktor szerint egyelőre ezt nem teszi lehetővé az infláció alakulása. „Azt remélem, áprilisban érezhető lesz az infláció csökkenése, májusban és júniusban pedig nagyobb esésre számítok” – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban.
Csütörtök éjjel megjelent a kormányhatározat Orbán Viktor aláírásával arról, hogy Magyarország kilép az „orosz kémbankként” emlegetett Nemzetközi Beruházási Bankból. A bankot és három vezetőjét, köztük egy magyar állampolgárt, Laszlóczki Imrét szerdán tette szankciós listára az USA, erről David Pressman budapesti nagykövet sajtótájékoztatót is tartott.

Egyértelmű, hogy a magyar kormány a visszatartott uniós források ügyében akar nyomást gyakorolni Svédországra – mondja a Napunknak Bartha Dániel külpolitikai szakértő. A kormány ezt tulajdonképpen ki is mondja, amikor azokra a kritikákra hivatkozva késlelteti a svéd NATO-csatlakozás ratifikálását, amik alapvetően a magyar jogállamisággal kapcsolatban fogalmazódtak meg Svédország részéről.
Szerdán reggel ismét kordont bontott a Momentum a Karmelitánál, a helyszínen a mai kormányülés miatt nagy a rendőri készültség – írja a Telex. Az akció miatt Orbán Viktor például egy hátsó bejáraton ment be a Karmelitába.

Orbán Viktornak egy szempontból nem volt a legutóbbi választási győzelme óta eltelt egy év nehéz: a hatalom megtartása szempontjából. A magyarországi rendszer rendkívül rugalmasan tud reagálni a kihívásokra, ha a hatalom megtartásáról van szó. Viszont éppen ez a gátja annak, hogy a valós társadalmi problémákra érdemi válasz szülessen – írja véleménycikkében Renczes Ágoston.
Orbán Viktor a Twitteren buzdította Donald Trump volt amerikai elnököt. „Harcolj, elnök úr, veled vagyunk!” – írta a magyar miniszterelnök.