
Oroszország
Percről percre
Magyarország makacsul fenntartja összefonódását Oroszországgal – jelentette ki David Pressman amerikai nagykövet az amerikai–magyar tudományos együttműködés tiszteletére tartott szerda esti fogadáson.
Hajtóműprobléma miatt kényszerleszállást hajtott végre az Air India indiai légitársaság egyik repülőgépe Oroszországban – tudatta a cég közleményében.
Finnország kiutasítja a helsinki orosz nagykövetség kilenc diplomatáját. Az érintett orosz diplomatákat a tájékoztatás szerint hírszerzési tevékenységgel vádolják. (mti)
Oroszország nem folytatott hatékony vizsgálatot Navalnij megmérgezésével kapcsolatban. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ezért elítélte Oroszországot, melynek az ítélet értelmében 40 ezer euró kártérítést kell fizetnie Navalnij számára.
A Kreml elutasítja a vádakat, melyek szerint az orosz erők rongálták meg a kahovkai gátat. Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője ukránok „szándékos szabotázsáról“ beszél, ami szerinte összefügg a sikertelen ellenoffenzívával. (guardian)
Holtan találták hétfőn a börtönben az amerikai hatóságok Robert Hanssent, aki tárgyalásán beismerte, hogy az FBI ügynökeként több mint 20 éven át kémkedett a Szovjetuniónak, majd később Oroszországnak. A halál oka ismeretlen, Hanssent megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.
Több orosz rádió olyan „Putyin-beszédet” sugározott, amely szerint ukrán csapatok hatoltak be az országba, ami miatt az érintett régiókban hadiállapotot hirdettek ki. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint az egyes hálózatokon megjelent videó hackertámadás eredménye.
Májusban közel 36 százalékkal csökkentek az orosz állam olaj- és gázbevételi az előző év azonos időszakához képest és 12 százalékkal maradtak el az előző havi értéktől – közölte az orosz pénzügyminisztérium hétfőn.
Az orosz Balti Flotta több tucat hajóval hadgyakorlatba kezdett a Kalinyingárdi területen. A június 15-ig tartó gyakorlaton több mint 3500 orosz katona vesz részt. A Kalinyingárdi terület Oroszország legnyugatibb része, amely Lengyelország és Litvánia között fekszik. (čtk)
Több mint 90 embert vettek őrizetbe a bebörtönzött Alekszej Navalnij ellenzéki politikus támogatására szervezett akciók során Oroszország-szerte, köztük több mint 50-et Moszkvában és 10-et Szentpéterváron. Navalnijnak ma van a születésnapja, és külföldi városokban, köztük Prágában is tartottak támogató rendezvényeket. (radio svoboda)
Oroszországból származik az álhír, amely a cseh államfőválasztás kampányidőszakában terjedt Petr Pavelről, a hoax arról szólt, hogy az elnökjelölt életét vesztette. Az illetékes cseh hatóságoknak nem sikerült azonosítani a konkrét elkövetőt, így az ügyet felfüggesztették. (policie čr)
A kínai légitársaságok az Egyesült Államokba tartó és onnan induló újonnan engedélyezett járataikkal elkerülik az orosz légtér feletti repülést a FlightAware repüléskövető weboldal szerint. Oroszország megtiltotta az amerikai légitársaságoknak és más külföldi fuvarozóknak, hogy légtere felett repüljenek, megtorlásul azért, mert Washington 2022 márciusában megtiltotta az orosz járatokat az Egyesült Államok felett, miután az ország megszállta Ukrajnát.
Az Egyesült Államok bejelentette, hogy a továbbiakban nem tájékoztatja Oroszországot nukleáris arzenáljának állapotáról, nem engedélyezi az orosz ellenőrzéseket az Egyesült Államok területén, és nem bocsátja Moszkva rendelkezésére a ballisztikus rakéták repülési adatait. Ez egy újabb válasz Oroszország februári döntésére, miszerint felfüggeszti az aktív atomfegyverek számát korlátozó Új START-megállapodásban való részvételét. (reuters)

Az orosz védelmi minisztérium megerősítette, hogy dróntámadás történt Moszkvában, nyolc házi készítésű drónról beszélnek. Az oroszok az ukránokat vádolják a támadással, azok eddig nem kommentálták azt.
Kitüntetésnek nevezte az ellene Oroszországban kiadott elfogatóparancsot Lindsey Graham amerikai szenátor. A szenátus republikánus tagja ellen azután adtak ki körözést az orosz hatóságok, hogy az ukrán elnöki hivatal videót jelentetett meg a politikus kijevi látogatásáról.
Moszkvában több épület kisebb károkat szenvedett dróntámadás következtében – közölte kedd reggel Szergej Szobjanyin polgármester a Telegram-csatornáján.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök más államokat is meghívott, hogy csatlakozzanak az orosz-fehérorosz Szövetségi Államhoz, mondván, hogy ezt követően kérhetik taktikai atomfegyverek telepítését is területükön.
Nem lehet kizárni egy Oroszország és a NATO közti háborút. Amennyiben kitörne, Csehország az első pillanattól kezdve részese lenne – jelentette ki Karel Rehka, a cseh hadsereg vezérkari főnöke hétfőn Prágában egy biztonságpolitikai konferencián.