
Szergej Lavrov
Cikkek
Percről percre
Szergej Lavrov szerint elfogadhatatlan eszkaláció Kijev F-16-osokkal való ellátásának terve a a nyugati országok részéről. Szerinte nyugati politológuskörökben már Oroszország „dekolonizációjáról” beszélnek.
Oroszország elkötelezett az ukrajnai konfliktus politikai és diplomáciai rendezése mellett, de az ukrán fél és nyugati támogatói komoly akadályokat gördítettek a béketárgyalások újraindítása elé, jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor pénteken Moszkvában fogadta Li Huit, a kínai kormány eurázsiai ügyekért felelős különmegbízottját.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a szombati hirosimai G7-csúcstalálkozón megvitatott és elfogadott határozatok célja Oroszország és Kína feltartóztatása. A feladatot jól hallhatóan és nyíltan közölték: legyőzni Oroszországot a harctéren, de azon túlmenően is el kell pusztítani mint geopolitikai versenytárs, fogalmazott az orosz külügyminiszter egy konferencián felszólalva.
Az ENSZ-főtitkár levélben tett javaslatot az orosz elnöknek a gabonaszállítási megállapodás meghosszabbítására. Moszkva korábban azt jelezte, hogy nem kívánja meghosszabbítani az ENSZ és Törökország közvetítésével tavaly júliusban született megállapodást.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a jövő héten az Egyesült Államokba érkezik, hogy António Guterres ENSZ-főtitkárral tárgyaljon az ukrán gabona Fekete-tengeren keresztüli exportjának lehetőségeiről.
Kétnapos látogatásra érkezett Törökországba Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Pénteken török kollégájával, Mevlüt Çavuşoğluval egyebek közt megvitatják az ukrajnai háború, az ukrán kikötőkből történő gabonaszállításokról szóló megállapodás kérdését is. (čtk)
Szergej Lavrov konstruktívnak nevezte az Anthony Blinkennel Indiában folytatott megbeszélést. Az orosz és az amerikai külügyminiszter a múlt héten találkozott, és körülbelül 10 percet beszéltek a nukleáris fegyverekről és az orosz invázióról. (guardian)

Kinevették Szergej Lavrovot, miután azt mondta, hogy ellenük indították az ukrajnai háborút. Az orosz külügyminiszter a G20-as külügyminiszteri találkozót követően vett részt Delhiben egy konferencián.
Moszkva segítségét ígérte a Száhel-övezet és a Guineai-öböl államainak a szélsőségesek elleni harcban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Mali fővárosában, Bamakóban.

A Nyugat megpróbál akkora vereséget mérni Oroszországra, hogy az évtizedekig ne tudjon magához térni. Ez az „oroszkérdés” megoldására tett kísérlet – jelentette ki Szergej Lavrov csütörtökön.
Az Ukrajnában bevezetett tilalom miatt szó sem lehet tárgyalásokról Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnökkel – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.

Oroszország kész tárgyalni, ha komoly javaslat érkezik az ukrán konfliktus megoldására, amely teljesíti Moszkva követeléseit, jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy szerdai moszkvai külpolitikai fórumon.
Katasztrofális következményekkel járhat az Egyesült Államok és a NATO Oroszországgal szembeni konfrontatív katonai irányvonala – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy hétfőn közzétett videoüzenetben.
Szergej Lavrov az ukrán energetikai infrastruktúra elleni orosz támadásokat a nyugati fegyverszállításokkal indokolta. „Megbénítjuk azokat az energetikai létesítményeket, amelyek lehetővé teszik, hogy Ukrajnának halálos fegyvereket szállítsanak oroszok megölésére” – jelentette ki az orosz külügyminiszter. (reuters)

Szergej Lavrov orosz külügyminisztert kórházba kellett szállítani, miután megérkezett Balira a G20-csúcstalálkozóra, közölték az indonéz hatóságok az AP híre szerint.
Az indiai- és csendes-óceáni térség militarizálásával vádolta az Egyesült Államokat és a NATO-t Szergej Lavrov, és Washingtont hibáztatta, amiért nem született zárónyilatkozat a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) kambodzsai csúcstalálkozóján.
Oroszországnak nincs értelme fenntartania a nyugati országokban korábbi diplomáciai jelenlétét, mert az orosz diplomaták emberinek alig nevezhető körülmények között kénytelenek ott dolgozni – jelentette ki kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Oroszország kész megfontolni, hogy Vlagyimir Putyin és Joe Biden találkozzon a G20-csúcson, amennyiben születik egy ilyen javaslat, jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. „Többször elmondtuk már, hogy sosem fogjuk visszautasítani egy találkozó létrejöttét. Ha érkezik egy ilyen javaslat, megfontoljuk” – fogalmazott Lavrov.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Oroszország tönkretételével és felosztásával vádolta meg a Nyugatot. Az ENSZ Közgyűlésén kijelentette, hogy a nyugati ruszofóbia „példátlan és groteszk” méreteket öltött.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter nem volt rest eldicsekedni azzal, hogy az Európai Unió külügyminiszterei közül ő volt az egyetlen, aki leült tárgyalni Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel az ENSZ-közgyűlésen. Ezt egyébként Szijjártó nagyon sajnálta, hiszen a békét csak tárgyalás után lehet elérni, ugyebár, írja Hegedűs Norbert a legfrissebb Napunk newsfilterben.