Több nagy családfakutatásra specializált honlap is kínál különböző típusú, viszonylag megfizethető árú DNS-teszteket. Maga a mintavétel pedig nem bonyolultabb egy házi koronavírusteszt elvégzésénél. Ha elvégeztetünk egy ilyen tesztet valamelyik szolgáltatónál, az eredmények elkészülte után kapunk egy listát azokról a felhasználókról, akik szintén rendelkeznek már teszteredménnyel, a DNS-ünk egyezése pedig elér egy küszöbértéket.

A FamilySearch honlapon a mai Szlovákia területéről mintegy 22 millió anyakönyvi feljegyzés, a mai Magyarország területéről pedig durván ennek a duplája érhető el. Itt nem egy saját, mások számára „láthatatlan” családfát építgetünk – ahogy az más, gyakran előfizetői modellben működtetett szolgáltatók esetében megszokott –, hanem egy „világcsaládfa” bővítésének vagyunk a részesei.

A 21. században a családfakutatás már egyáltalán nem csak abból áll, hogy a felmenői iránt érdeklődő megsárgult anyakönyveket bogarásszon valamelyik levéltár kutatótermében. Az utóbbi években gombamód szaporodnak az online is elérhető, kereshető adatbázisok, emellett egyre nagyobb teret kapnak a természettudományok is.

2022-ben Zuzana Čaputová elnök asszony egy amúgy teljesen emberi és a világ nagy részén semmiféle feltűnést nem keltő, ám Szlovákiában mégis egyedülálló cselekedetre szánta rá magát, gratulált a szlovákiai magyaroknak március 15-i nemzeti ünnepük alkalmából. De hogyan ünnepeltek a (cseh)szlovákiai magyarok korábban? Simon Attila történész bemutatja a március 15-i ünnepségek (cseh)szlovákiai történetét.

Nyolcvanöt évvel ezelőtt zajlott le az anschluss, ekkor vonultak be a Wehrmacht csapatai Ausztriába, a Harmadik Birodalom pedig magához csatolta az országot. Ez volt a hitleri Németország első nagy területszerzése, másfél évvel a második világháború kitörése előtt.

„A legrosszabbak azok a kémények voltak. Először azt hittük, hogy egy gyár kéményei, ahol a férfiak dolgoznak. Aztán már csak úgy beszéltek róluk, hogy ez az egyedüli út, ami kivezet Auschwitzból” – mondja Eva Erbenová holokauszttúlélő. Arról is beszélt, csak később tudatosította, hogy mindannyiuknak kidülledt szemei voltak, mintha Graves-Basedow-kóruk lett volna, amikor rosszul működik a pajzsmirigy. „Erről nem sokat beszélnek. Szörnyű volt” – teszi hozzá.

„Az embernek tudatosítania kell, hogy nem mondhat mindenre igent. Hogy ellen kell állnia az elemeknek” – mondja Eva Erbenová holokauszttúlélő azzal, hogy ez vonatkozik a jelenlegi izraeli politikára is. „Az embernek meg kell találnia magában a bátorságot, hogy úgy élje az életét, ahogyan azt jónak látja. Én mindezt tanúsíthatom” – teszi hozzá.

Amikor Eva Erbenová tízéves volt, a családjával együtt elhurcolták a terezíni koncentrációs táborba. Elmondása szerint Auschwitzhoz képest ott valamivel jobb körülmények voltak. Túlélte a halálmenetet, melynek során megszökött a nácik elől. Három évvel később újra menekülnie kellett – akkor a kommunisták elől. A férjével, aki szintén zsidó származású, Izraelben telepedtek le. Renata Kalenskának mesélt életéről.

A Hadik című filmben a történet sajnos a Hadik Andrásról szóló Wikipédia-szócikk kivonatolásának izgalmával halad előre. Magát a huszárcsínyt a forgatókönyv egy Hadik és az osztrák hadvezetés közötti konfliktussal, meg a porosz halálfejes huszárezreddel való viaskodással igyekszik dramatizálni és keretbe foglalni, de mindkét szál lapos és erőltetett – írja az új filmről Renczes Ágoston.

Az érsekújvári 1906-ban átadott Kossuth-szobrot 1919. május 22-én cseh katonák, illetve vasutasok csoportja ledöntötte a két méter magas talapzatáról, zsákmányukat a vasútállomáshoz vonszolták és porrá zúzták – írja Beke Zsolt az újvári szoborkeringőről.

A köztérért folytatott harc a szlovák–magyar vegyes környezetben fekvő Érsekújvár esetében is jelen volt és van. Ez a területkijelölés izgalmas szobortörténetekben mutatkozik meg. Beke Zsolt időn és téren átívelő sétára invitál.

Furcsállom, hogy az iskolában sem beszélnek többet az érsekújvári bombázásokról, vagy arról, hogy a mai Dél-Szlovákia akkor Magyarország része volt – mondja a Napunknak Marek Hudec újságíró, az Uzol című könyv szerzője. „Ami a kitelepítéseket, vagy a háború utáni kényszermunkát illeti, úgy éreztem, hogy ez a téma egy külön könyvet is megérdemelne” – véli az újságíró.

Marek Hudec újságíró legújabb, Uzol című könyve olyan, ésszel alig felfogható emberi tragédiákat mutat be, amelyek a közvetlen környezetünkben, Dél-Szlovákia egyik legnagyobb városában, Érsekújvárban történtek a második világháború végén. És amelyek kísértetiesen hasonlítanak azokra a szörnyűségekre, amelyeket most szenvednek el ugyancsak ártatlan civilek mindössze néhány száz kilométerre tőlünk.

Milan Rastislav Štefánikot napjainkban a legnagyobb szlovákok közt tartják számon, hiszen első világháború alatti szervezőmunkájával, diplomáciai és katonai tevékenységével nagymértékben hozzájárult Csehszlovákia létrehozásához. Épp ezért tűnik fel jobban Demmel József szerint, hogy Štefánikék szlovák evangélikus családjában néhány generáció alatt megszaporodtak a magyar katolikus leszármazottak.

Milan Rastislav Štefánik és bátyjai öntudatos szlovákok maradtak, azonban a patriarchális társadalom sajátosságai miatt a lánytestvérek családjaiban ez már csak akkor volt opció, ha egyébként elkötelezett szlovákok vették őket feleségül, mondja Demmel József.

Frivaldszky Imre természettudóst a szlovák tudománytörténet a származási helye miatt egyértelműen szlováknak tekinti. Ez ugyanakkor nem ilyen egyszerű, ugyanis a tudós életét feldolgozó, 2009-ben megjelent monográfia szerint egyáltalán nem tudott szlovákul.

Két férfi. Apa és fiú, mindkettőt ugyanúgy, Rácz Olivérnek hívják. Az egyik emberi életeket mentett a II. világháborúban katonai behívók hamisításával, a másik ezt a tudomány, az orvoslás és a tudás átadásával teszi.