
Választások
Percről percre
Előrehozott parlamenti választásokat jelentett be július 23-ára Pedro Sánchez miniszterelnök hétfőn Madridban. A kormányfő a vasárnapi helyhatósági választások eredményére hivatkozott a döntés indoklásakor, az országot koalícióban kormányzó pártok, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE), és az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) ugyanis vereséget szenvedtek, elveszítve az irányítást a tartományok és nagyvárosok többségében.

A választási bizottság megerősítette, hogy Recep Tayyip Erdogan nyerte a török államfőválasztás második fordulóját. A 2014 óta hatalmon lévő Erdogan a szavazatok 52,14%-át szerezte meg, míg ellenfele, Kemal Kilicdaroglu a szavazatok 47,86%-át tudhatja magáénak.
A török államfőválasztás második fordulójában Recep Tayyip Erdogant támogatja Sinan Ogan jelölt, aki az első fordulóban a harmadik helyen végzett a szavazatok mintegy 5 százalékával. Felszólítom a szavazóinkat, hogy támogassák Erdogant, jelentette ki hétfői beszédében.
Az orosz Duma elfogadott egy törvényt, amely engedélyezi, hogy választásokat tartsanak a megszállt ukrajnai területeken. A választásokat még idén ősszel megrendezhetik. (bloomberg)
Recep Tayyip Erdogan török államfő(jelölt) azzal vádolta riválisát, hogy terroristákkal áll kapcsolatban, és felrótta neki azt is, hogy támogatja az LMBT+-agendát. Törökországban vasárnap tartják az államfő- és parlamenti választást.
A Twitter bejelentette, hogy blokkolt bizonyos tartalmakat Törökországban. „Ezek a tartalmak a világ többi részén továbbra is elérhetőek“ – közölte a vállalat. A bejelentést egy nappal a törökországi államfő- és parlamenti választás előtt tették. (bianet)
Az elmúlt 20 év során még sosem volt akkora esély rá, mint most, hogy a választások után már nem Recep Tayyip Erdogan fogja vezetni Törökországot. Az egyesült ellenzék különösen a parlamenti választáson jelent veszélyt Erdoganra, aki az utolsó pillanatban pénzosztásba kezdett – a béremeléstől az ingyen gázon át az adósságelengedésig. (euractiv)
Az ellenzéki Nemzeti Szövetség választási blokkjának egyik legnagyobb megmozdulása valósult meg szombaton Isztambulban, több százezer ember érkezett az esemény helyszínére. „Olyan államfő leszek, aki senkit sem fog marginalizálni. Ezt megígérhetem“ – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan kihívója, Kemal Kilicdaroglu. (deník n)
Nem sokkal az államfő- és parlamenti választás előtt Törökország az utolsó helyek egyikére került a Riporterek Határok Nélkül (RSF) párizsi székhelyű nemzetközi újságírószervezet sajtószabadság-indexén. Törökországnál Oroszország, Belarusz és Venezuela is jobban teljesített.
Nikki Haley republikánus elnökjelölt-aspiráns kételkedik abban, hogy Joe Biden megéri 86. születésnapját, ha ismét megválasztják az Egyesült Államok elnökének. A most 80 éves Biden az USA történelmének legidősebb elnöke. (nbc)
A külföldön élő török állampolgárok már mától leadhatják voksukat a május 14-én esedékes államfő- és parlamenti választáson. Ez vonatkozik a Németországban élő mintegy 1,5 millió törökre is, akik a legnagyobb kisebbséget alkotják az országban. (dw)
Törökország cáfolta azokat az információkat, amelyek szerint Recep Tayyip Erdogan államfő szívroham miatt kórházba került. Erdogan szerdán lemondta a kampányprogramját. „Ma, az orvosaim ajánlására otthon maradok, hogy pihenjek“ – írta a Twitteren a 69 éves török elnök. (tasr)
Kemal Kilicdaroglu török ellenzéki elnökjelölt kedden bejelentette, hogy megválasztása esetén minden szíriai menekültet két éven belül visszaküldene saját hazájába. Mégis mit csinál 3,6 millió szíriai az országunkban? – hangoztak Kilicdaroglu szavai az Eskisehir tartományban megtartott kampányrendezvényen.
Az amerikai demokrata választók 44%-a gondolja úgy, hogy Joe Bidennek nem kellene ismét indulnia az elnökválasztáson. A háromnapos felmérést hétfőn fejezték be, egy nappal azt megelőzően, hogy Biden bejelentette, ismét indul a posztért. A republikánusok 34%-a szerint ugyanakkor Donald Trumpnak nem kellene indulnia a választáson. (reuters)
A választásra jogosultak mindössze 3,47%-a vett részt a vasárnapi önkormányzati választáson Észak-Koszovóban. A voksolást a többségben lévő szerbek bojkottálták. Mivel kizárólag albánok szavaztak, így az albán pártok nyertek. Aleksandar Vučić szerb elnök is bojkottra szólított fel. (rferl)
A TRT török közszolgálati műsorszolgáltató nem tűzte műsorra Kemal Kılıçdaroğlu ellenzéki elnökjelölt választási videóját. Törökország legnagyobb ellenzéki pártja ezért büntetőfeljelentést tett a tévécsatorna vezetősége ellen.
Jakov Milatović közgazdász, az Európa most! mozgalom politikusa nyerte meg a montenegrói elnökválasztás második fordulóját, így ő lesz az ország következő köztársasági elnöke, közölte az országos választási bizottság csütörtökön.

Petteri Orpo, az ellenzéki jobbközép Nemzeti Szövetség vezetője bejelentette győzelmét a finn parlamenti választáson, a volt pénzügyminiszter pártja 20,8%-kal nyert. A második helyen a nacionalista, euroszkeptikus Finnek Pártja végzett (20,1%), Sanna Marin eddigi kormányfő, pártjával (19,9%) a harmadik helyről, elismerte a választási vereséget.
A török államfőválasztáson összesen négyen indulnak, köztük a jelenlegi elnök, Recep Tayyip Erdogan. A választás május 14-én zajlik.