
Zene
Cikkek
Percről percre
Tupac Shakur amerikai rapper csillagot kap a hollywoodi Hírességek sétányán, huszonhat évvel a halála utána – jelentette a BBC.
A pozsonyi rendőrség biztonsági óvintézkedésekkel készül a mai Depeche Mode koncertre – jelentette be Michal Szeiff rendőrség szóvivő. A pozsonyi tömegközlekedési vállalat pedig arról tájékoztatott, hogy a koncert végeztével sűrűbben közlekednek majd az egyes járatok. (tasr)
Céline Dion kanadai énekesnő lemondta az összes, 2024 áprilisáig tervezett koncertjét egészségi okokra hivatkozva, közölte pénteken a turnészervező. A quebeci sztár 2020 márciusa óta nem lépett színpadra, Courage World Tour című koncertkörútját a koronavírus-világjárvány miatt szakította félbe.
Nyomozást indított a berlini rendőrség a Pink Floyd társalapítója, Roger Waters ellen. A zenész németországi turnéja során náci stílusú egyenruhát öltött és egy fegyverutánzattal lépett színpadra. A rendőrség közgyűlölet szításával gyanúsítja Waterst. (telegraph)
Az ABBA tagjai, Benny Andersson és Björn Ulvaeus kizárták, hogy az együttes fellépjen a jövő évi svédországi Eurovíziós Dalfesztiválon. 2024-ben lesz 50 éve, hogy az ABBA megnyerte a versenyt a Waterloo című dallal. (guardian, čtk)

Elhunyt Tina Turner. A legendás amerikai énekesnő 83 éves volt.

75 éves korában elhunyt Jack Martin Händler hegedűművész, karmester és interkulturális nagykövet. A pozsonyi születésű Händler David Ojsztrah egyik utolsó tanítványa volt. Ő alapította Bruno Walter Musiktage rendezvénysorozatot és a Bruno Walter Szimfonikus Zenekart.
Bemutatta új dobosát a Foo Fighters. Josh Freese a tavaly elhunyt Taylor Hawkins helyét foglalja el Dave Grohl zenekarában.
Egy nagykoncert erejéig újra összeáll a Hungária. Az esemény 2024. június 1-jén lesz a Puskás Arénában.
Ötvenkilenc éves korában meghalt Andy Rourke, a The Smiths basszusgitárosa. A hírt zenésztársa, Johnny Marr erősítette meg a Twitteren. Rourke hosszú ideje hasnyálmirigyrákkal küzdött.
Beszorult mondat címmel új lemezt jelentetett meg a Kispál és a Borz, a kilencvenes-kétezres évek legnépszerűbb magyar zenekara. Az együttes legutóbbi lemeze, az Én, szeretlek, téged 2004-ben jelent meg.
Május 12-én, pénteken az Óbudai temetőben vesznek végső búcsút Török Ádámtól, a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja, a Mini alapítójától, frontemberétől.
Búcsúturnéra indul az Aerosmith, a koncertsorozatot szeptemberben kezdik. A Peace Out című észak-amerikai turné szeptember 2-án kezdődik Philadelphiában, 40 állomása lesz.
Mások mellett a godfater., a Margaret Island, Peter Šrámek, a Platon Karataev, a Subtones és a Hot Jazz Band is Fonogram-díjat kapott a szombaton az interneten tartott online eseményen.

96 évesen elhunyt Harry Belafonte amerikai énekes, színész és aktivista. Ken Sunshine, az énekes szóvivője a New York Timesnak megerősítette, hogy Belafontét a New York-i Upper West Side-on lévő otthonában kedden érte a halál, amelynek oka krónikus szívelégtelenség volt.
Fekete Tamás zongoraművész ma 18 órakor ad koncertet a rimaszombati kultúrházban. Az est folyamán J. S. Bach, L. v. Beethoven, Liszt Ferenc és Bartók Béla művek hangzanak el. (napunk)
Elhunyt Török Ádám fuvolista. A Mini együttes alapítója és frontembere 75 éves volt. A hírt a zenész fia jelentette be a közösségi oldalán.

Zongoristák a jövő zongoristáinak címmel szervez hangversenyt az Érsekújvári Művészeti Alapiskola és az Ars pro gaudium cordae et animae Polgári Társulás. A rendezvény április 14-én (pénteken), 18 órai kezdettel valósul meg az érsekújvári kultúrházban.

Húsvéti koncert lesz április 11-én, kedden 18:00 órától a rimaszombati katolikus templomban, melyen középkori és reneszánsz dalok hangzanak el korabeli hangszereken három magyarországi művész előadásában.